Hungarian Para Open nemzetközi asztalitenisz verseny

A Magyar Paralimpiai Bizottság által szervezett második Hungarian Open egri nemzetközi asztalitenisz versenyen több érmes helyezést értek el a magyarok, mint az elmúlt évben. A végén öt arany-, három ezüst- és öt bronzérem lett a hazai mérleg.

A 2012-es londoni paralimpián – ami augusztus végén kezdődik – asztaliteniszben minden kategóriában a világranglista első nyolc helyezettje vehet részt. Az utánuk következőket tartalékként jelöli a szövetség. Január 15-én zárták a listát, így a mozgássérültek közül két versenyző, a 8-as kategóriában Csonka András, a 10-esben pedig Bereczki Dezső kvalifikálta magát. Az enyhén értelmi fogyatékosok közül, vagyis a 11-es kategóriából pedig Pálos Péter. Ők mindhárman itt voltak Egerben és saját kategóriájukat nyerték is egyesben. Ezen kívül Bereczki Dezső testvérével, Zsolttal csapatban is győzött, valamint Zborai Gyula szerzett még egyéniben, a 9-es kategóriában egy újabb aranyérmet a magyaroknak.
Az idei versenyre jóval kevesebben jöttek el, mint tavaly.
A további érmesek: ezüstérmes lett a már említett Bereczki Zsolt, valamint Arlóy Zsófia és Major Endre. Bronzérmesként zárt Bicsák Bettina, Molnár Dóra, illetve csapatban a Kuli István, Kollár László, az Arlóy Zsófia, Bicsák Bettina és a Barabás Balázs, Dollenstein János összeállítású duó.