“Polgár az Európai Demokráciában”

Nyolc csapat részvételével rendezték meg Egerben a “Polgár az Európai Demokráciában” című országos középiskolai tanulmányi verseny regionális döntőjét. A vetélkedő keretében 32 diák mérte össze felkészültségét és problémamegoldó képességét.

“Polgár az Európai Demokráciában” címmel 1996 óta szervezi meg a Civitas Egyesület országos középiskolai tanulmányi versenyét, hiszen a szervezet hitvallása szerint a magyarországi demokrácia és hazánk Európai Uniós csatlakozása szempontjából döntően fontos a tudatos, művelt és aktív polgárság megerősítése. A vetélkedő az állampolgár tágabb és szűkebb környezetében fellelhető problémák megfigyelésére, tanulmányozására, megoldási javaslatok kidolgozására kívánja ösztönözni a közélet iránt érdeklődő fiatalokat. Térségünkben a Heves Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete hetedik éve koordinálja a versenysorozat regionális döntőjét, amelyben idén 8, négy fős csapat vett részt.
A diákoknak többféle feladatot kellett megoldaniuk. Kérdéssort töltöttek ki és prezentációt mutattak be egy általuk választott témában. A résztvevők többek között a drogstratégia, a szelektív hulladékgyűjtés, az egri ifjúsági élet, a dohányzás, vagy az illemtan kérdéskörét dolgozták fel. Egerből a Dobó három, a Neumann János Középiskola egy csapattal képviseltette magát.
A versenyt a hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola csapata nyerte. Második helyen a budapesti Radnóti Gimnázium zárt, míg a harmadik helyen a Dobó István Gimnázium Alfa nevű csapata végzett.