Háromszáz forintért raboltak

Tizenéves roma fiúk raboltak ki tegnap egy 25 éves egri férfit az Állomás téren. A támadókat néhány óra alatt elfogták. A fiatalok ellen csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Ebből az üzletből jött ki a sértett, amikor több, számára ismeretlen fiatal elkérte tőle az éppen megvásárolt – 300 forint értékű – terméket, majd amikor megpróbálta visszaszerezni azt, lökdösni és bántalmazni kezdték. Ezt követően az elkövetők elszaladtak a helyszínről, akiket a könnyű sérüléseket szenvedett áldozat az üzletben lévő vásárlók segítségével üldözőbe vett. A támadókat végül a Bitskey uszodában érték utol, őket a rendőrség megérkezéséig visszatartották.
A felnőtt és a két fiatalkorú ellen csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség. Tettükért öttől tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.