Napkollektor pályázat

Március 31-ig meghosszabbította a kormány a napkollektor-rendszer kiépítésének támogatására kiírt pályázatát, mellyel jelentősen csökkenthető az energiafogyasztás, ezáltal pedig a fenntartási költségek. Pályázatokat magányszemélyektől és legfeljebb 12 lakásos társasházaktól fogadnak be.

Tavaly október végén indult az a pályázat az Új Széchenyi Terven belül, amelynek keretében napkollektoros rendszerek telepítését támogatja az állam összesen hárommilliárd forint értékben. A támogatási keretnek eddig közel kétharmadát kötötték le. A napkollektoros pályázat vissza nem térítendő forrásaira március 31-ig hosszabbították meg a határidőt. A pályázati lehetőséggel elsősorban lakástulajdonosok élhetnek, függetlenül attól, hogy a lakásuk milyen technológiával épült. A családi ház tulajdonosok mellett a legfeljebb 12 lakásos társasházak is pályázhatnak, de csak akkor, ha minden tulajdonos részt vesz abban. Az állam a beruházás felét téríti meg, de legfeljebb 800 ezer forintot juttathat az igénylőknek. A támogatást utólag fizetik ki, tehát a pályázóknak előre meg kell finanszírozniuk a felújítás teljes költségét, amely hitelből is lehetséges. A melegvíz előállítására és fűtéskiegészítésre használható napkollektorokkal a lakóépületek fenntartásának költségei mérsékelhetők, az energiafogyasztás csökkenthető. A szakember azt mondja: a hasznosítható napsugárzás mennyiségét több tényező befolyásolja.
A felszerelt napkollektorok nagyságától és a fogyasztás mennyiségétől függően egy átlagos négyfős háztartásban a melegvíz igény 60-70 százalékát is fedezni lehet az így hasznosított megújuló energiával. A beruházás megtérülési ideje a hazai energiaárak mellett már viszonylag rövid, 3-5 év. Bár hazánk adottságai a napenergia-hasznosítás szempontjából kedvezőbbek, mint sok európai országé, a szomszédos országokhoz képest is lemaradásban vagyunk-tette hozzá a szakember.