Sós Tamás felelősségét vizsgálják

A magánvagyonával is felelnie kell Sós Tamásnak, a megyei közgyűlés volt szocialista elnökének, ha bebizonyosodik, hogy tudatosan károsította meg a megyét – jelentette be Szabó Róbert, a közgyűlés elnöke. Az előző ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló bizottság elnöke, Sveiczer Sándor Péter jegyzőkönyveket, iratokat adott át Szabó Róbertnek. A bizottság ezek alapján állítja, hogy Sós Tamás nem érvényesített egy – a vagyonkezelési szerződés alapján járó – 700 milliós kötbért a HospInvesttel szemben. Szabó Róbert azt mondja: mindent megtesznek a jog adta kereteken belül, hogy a pénz legnagyobb része visszakerüljön a megyéhez. A bizottság előterjesztését soron kívüli ülésen napirendre tűzi a megyei közgyűlés.

A rendelkezésére álló okiratok alapján azt feltételezi az előző ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló eseti bizottság, hogy Sós Tamás, a megyei közgyűlés volt szocialista elnöke a megyei önkormányzat érdekei ellenében egy magáncégnek, a HospInvestnek kedvezett úgy, hogy tettei következményével tisztában volt – mondta Sveiczer Sándor Péter, a bizottság elnöke. A bizottság szerint a volt elnök nem érvényesített több mint 700 millió forintos jogos követelést, amely a Heves Megyei Önkormányzatot illette volna meg.

A megyei önkormányzat és a HospInvest között 2008 márciusában kötött vagyonkezelési szerződésben az állt: ha a HospInvest csődbe megy, az önkormányzat a vagyonkezelőtől kötbért követelhet – állítja az előző ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló bizottság. A kötbér összege az akkori árbevétel 10%-a, vagyis közel 700 millió forint. 2009 áprilisában a HospInvest csődeljárást indított maga ellen, a megyei közgyűlés ekkor nem bontotta fel a szerződést, majd 2009 július 6-án felhatalmazták az akkori elnököt, hogy rendkívüli felmondással szüntesse meg a szerződést, ezt augusztus 1-jéig közölje a HospInvesttel. Július 23-án felszámolták a céget. Az előzőciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló bizottság szerint július 27-én Sós Tamás nem a felszámolóbiztosnak, hanem a HospInvest vezérigazgatójának címezve jelentette be: az önkormányzat részéről a szerződést megszűntnek tekintik. Az önkormányzat által a HospInvest felszámolójának eljuttatott igénybejelentés tartalmazza a kötbérigényt is. Érvényesíthetőség hiányában ezt a felszámoló elutasította. Később a megyei önkormányzat kifogással élt az elutasítás ellen, de a Fővárosi Bíróság előtt sem tudta bemutatni a szerződésszerű felmondás okiratait – állítja az előző ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló eseti bizottság.

Sveiczer Sándor Péter szerint a jegyzőkönyvek és a főjegyző észrevétele alapján kijelenthető: Sós Tamás tudatában volt, hogy érvényesíthető lenne a 700 milliós kötbér. A mulasztás miatt az önkormányzat később sem tudta ezt követelést érvényesíteni.
A bizottság álláspontja szerint Sós Tamás felelőssége mind büntetőjogi, mind munkaügyi szempontból feltételezhető. Az eseti bizottság felkérte Szabó Róbertet, hogy a közgyűlés – mint az elnök mindenkori munkáltatója – járjon el munkajogi kérdésben fegyelmi testületként. Sveiczer a bizonyítékokat, iratanyagokat, jegyzőkönyveket átadta az elnöknek, és arra kérte, mielőbb tegye meg a jogi lépéseket, indítson kártérítési eljárást.
Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke azt mondta: szeretné hinni, hogy másfél év után már nem kell a múlttal, az előző vezetéssel foglalkozni, de – ahogy fogalmazott – vétkesek közt cinkos, aki néma -, és ők nem maradhatnak némák. Ez az ügy nem a politikai csatározásokról szól – mondta az elnök.
– Ha bebizonyosodik, hogy Sós Tamás tudatosan károsította meg a megyét, akkor igen is feleljen a saját vagyonával – hangsúlyozta Szabó Róbert.
Az elnök szerint – mivel a közgyűlés határozatával ellentétben cselekedett – Sós Tamás nem bújhat a testület mögé. Szabó Róbert úgy fogalmazott: „azt kell feltételezni, hogy suba alatt kupec lett a pásztor, hogy ez miért történt, nem tudják, de ki fogják deríteni”. Mindent megtesznek a jog adta kereteken belül, hogy az elveszett 700 millió lehető legnagyobb része újra a jogos helyére, a Heves megyei emberek szolgálatába kerüljön. Soron kívüli ülésen napirendre tűzik a bizottság előterjesztését – jelentette be a közgyűlés elnöke