Hangszerrel a szer ellen

Hangszerrel a szer ellen címmel szerveztek drogprevenciós délelőttöt a Farkas Ferenc Zeneiskolában. A zenei műsorral tűzdelt program célja, hogy pedagógusok, diákok, szülők és szakemberek együtt találjanak megoldást a drogproblémákra.

Nem a megszokott módon szerveztek drogprevenciós napot a Farkas Ferenc Zeneiskolában. A rendhagyó program műsorát a zeneiskola növendékei és tanári kara, valamint a Dobó Gimnázium tanulói szolgáltatták.
A segítség első lépése, hogy utat mutassunk a megoldás felé, ez akár a zene is lehet – mondta Barczi Edina, a zeneiskola igazgatója.
Az igazgatónő elmondta, a program megszervezése már december óta érlelődik benne. Karácsony környékén kaptam egy levelet Nagy Zsolt, drogmegelőző előadótól, aki röviden leírta, hogy ő maga mennyit küzdött a kábítószer-függőséggel aktív drogfogyasztóként és szeretné ezt minél több diákkal megosztani – tette hozzá.
A kötetlen hangvételű, humorral tarkított, interaktív előadást láthatóan élvezték a diákok.