Vállukra vették a százráncú köpenyt – Felnémetnek is van fertálymestere

Ne féljetek és szeressétek egymást! – ezt a két tanácsot adta Várkonyi György főkapitány az újonnan elválasztott fertálymestereknek. Úgy látja: a fertálymesterek közössége átsegít mindenkit a nehézségeken, és olyan értékrendet képvisel, amelyből erőt tudnak meríteni. Idén először felnémeti fertálymestert is avattak, így már 16 fertálymestere van a városnak.

A hagyományokhoz híven szentmisével kezdődött a fertálymester-avatás. Az újonnan elválasztottak és a hivatalt letevők a mise után a kopjafánál tisztelegtek az elhunyt fertálymesterek emléke előtt.
A városházán Várkonyi György főkapitány először a kiérdemültek munkáját köszönte meg. Szerinte sok kiváló ember vállalta ezt a nehéz feladatot 2011-ben, akik erősítették, színesítették a közösséget, sokat dolgoztak saját negyedükben. Minden forrong, változik, olyan, mintha a Föld vajúdna, és valamire készülne – mondta a főkapitány. Választunk egy kormányt, majd elkezdjük szidni, vannak olyan magyarok, akik külföldön teszik ezt, ebből lesz az idegesség és a félelem – fogalmazott. A főkapitány két tanácsot adott a 2012-es fertálymestereknek: ne féljenek, és szeressék egymást; próbáljanak a másik felé fordulni, segítsenek a szegényeken. Úgy látja: ez a közösség olyan értékrendet képvisel, amelyből erőt tudnak meríteni, és átsegít mindenkit a nehézségeken, és ha szeretetben képesek együtt maradni, jobb jövőt tudnak építeni.
A bemutatás után a 2012-es fertálymesterek esküt tettek a város polgármestere előtt, többek között arra, hogy saját példával járnak elöl tisztességben és becsületben, gondoskodnak az elesettekről, a szegényekről és az árvákról.
Habis László polgármester köszöntőjében azt mondta: a fertálymesterek élnek-halnak Egerért, és azt a lokálpatrióta tartást és büszkeséget fogalmazzák meg, amelyre a világban és Egerben is a legnagyobb szükség van. A negyedmesterek munkája, összetartása formálja az egriek életszemléletét is.
Ma a fertálymesterek negyedük szószólói, gondot kell fordítaniuk a szegényekre, elesettekre – mondta a felavatott fertálymesterek nevében Petercsák Tivadar. Úgy látja: érdemes lenne állandó tárlatot létrehozni a fertálymesteri testület emlékeiből, és felvetetni a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe . Idén először Felnémet is kapott Fertálymestert.
Este az Egri Lokálpatrióta Egylet adott bált a felavatott fertálymesterek tiszteletére. A testületet bemutatták a lokálpatriótáknak.
A bálon több mint kétszázan vettek részt, a díszvendégek Eger Csillagai voltak. A tombola bevételéből a fertálymesteri testület működéséhez, programjaihoz járulnak hozzá. Habis László úgy fogalmazott: polgári értékrend érvényesülését segítik a tombolával.

Eger város 2012-re elválasztott fertálymesterei:
I. Város I. negyed Dr. Szerdahelyi Ferenc orvos 
II. Város II. negyed Ifj. Brinza Béla vállalkozó, 
III. Város III. negyed Nagy László nyugalmazott BM-dolgozó, 
IV. Város IV. negyed Kovács István zenetanár, 
V. Szt. János város Hatvan I. negyed Girhiny László tanár, 
VI. Szt. János város Hatvan II. negyed Juhász Péter borász, 
VII. Alsó Károlyváros, Hatvan III. negyed Nagy-Lukács Ferenc építőmérnök-födmérő, 
VIII. Felső Károlyváros, Hatvan IV. negyed Kiss István vállalkozó, 
IX. Rác-hóstya negyed Borosi Ákos üzemmérnök, 
X. Cifra sánc negyed dr. Petercsák Tivadar egyetemi tanár, 
XI. Maklár I. negyed Nagy Iván műszerész, 
XII. Maklár I!. negyed Pável János vállalkozó, 
XIII. Szt. István város negyed Törőcsik Zsolt közlekedési mérnök, 
XIV. Szt. Lajos város negyed Fehér József villamosmérnök, 
XV. Felsőváros negyed Katrics Árpád energetikus, 
XVI. Felnémet negyed Budai László