Omega: ez lesz az utolsó

Egy utolsó nagy turnéra indul az idén 50 éves Omega zenekar. A nyitókoncert helyszínéül Egert választották. A körcsarnokban állnak majd színpadra, rendhagyó módon egy szimfonikus zenekarral.

1962. szeptember 23-án egy vasárnapi napon a műszaki egyetem kollégiumában állt össze az Omega. Az elmúlt ötven év alatt a világ valamennyi részén megfordultak, a 70-es években szinte nem volt olyan ország, ahol ne ismerték volna az Omega nevét és zenéjét. A kerek évforduló alkalmából döntöttek úgy, hogy egy utolsó nagy országjáró turnéra indulnak. A koncertsorozat első állomása Egerben lesz március 9-én. A turné különlegessége, hogy egy szimfonikus zenekar kíséretében is felcsendül majd néhány legendás Omega dal. Így az egriek abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy Magyarországon először városunkban lesznek majd hallhatók az átdolgozott dalok. Kóbor János frontember Egerben azt mondta: szándékosan nem akarják búcsúkoncertnek nevezni a turnét, de azt kijelentette, hogy ez lesz az utolsó év, amikor még színpadon láthatják az Omegát. A vidéki koncertsorozat április 27-én Pécsett zárul, összesen tíz városban lépnek fel. Trunkos András az Omega menedzsere a zenekar életkorára utalva biztosította arról az egri közönséget, hogy a repertoárból nem marad ki a gyöngyhajú vénasszony sem.