Szolidaritás: Kit képvisel Habis László?

Kit képvisel Habis László? – tették fel a kérdést azok, akik részt vettek a Magyar Szolidaritás Mozgalom tüntetésén, az Eszterházy téren. Arra kérték az 1. számú választókerület országgyűlési képviselőjét: ne féljen bevallani, hogy egy kártékony, manipulatív, ostoba hatalmi gépezet bábja lett, és ne féljen megfordulni ezen az úton. Megfogalmazták azt is: Habis nem a pártnak és a kormánynak tartozik felelősséggel, hanem az itt élőknek.

Áldozatnak érzik magukat, azért vannak az utcán, elég volt 21 hónap ahhoz, hogy milliók életét megkeserítse a kormány – fogalmazott a Szolidaritás mozgalom egyik egri tagja.
365 törvényt hoztak az elmúlt másfél évben, mindegyik ütött valakin, eldózerolták az önkényuralom kiépítésének akadályait – mondta Szalóczi Géza, a mozgalom Heves megyei összekötője.
Kit képvisel Habis László a parlamentben? – ez volt a választói gyűlés legfőbb kérdése. Szalóczi szerint azért kellett feltenni a kérdést, mert úgy látták, hogy amióta az Orbán-kormány háborút indított a világ ellen, szóvivőket és régi veteránokat tolt előre golyófogóként, és a 262 Fidesz-KDNP-s képviselő a parlament lövészárkaiban az arctalanságba bújva szavazgat.
A Szolidaritás úgy látja: az államhatalmat képviseli a választókkal szemben Habis. Arra kérik, hogy tartson önvizsgálatot, s ne féljen bevallani: egy nagyon kártékony oldalt képvisel, olyan politikai törekvést, amelynek a célja a demokrácia lebontása, az egyeduralom kialakítása. A demonstráción felolvasták Habis Lászlóhoz írt nyílt levelüket, ebben az áll: Habis nem a kormánynak és a pártnak tartozik felelősséggel, hanem az itt élő embereknek.

A nyílt levél
Tisztelt Képviselő Úr!

A FIDESZ-KDNP választási programfüzetében, mely a ”Nemzeti ügyek politikája” címet viseli a 92. oldalon Önök az alábbiakat rögzítik:

„Meggyőződésünk, hogy minden olyan politikai törekvés, amely a szabadság korlátozása mellett kecsegtet a jólét hamis illúziójával, csak hazugságra épülhet. Valódi jólét szabadság nélkül nem képzelhető el. A szabad élet legfőbb garanciája pedig a törvényes rend, éppen ezért a mindenkori kormány alapvető feladata, hogy a kiváltságok helyett polgárainak tulajdonát, a jogbiztonságot és a törvényességet védelmezze. Mindennek kiindulópontja, hogy maga az állam is törvénytisztelő legyen.” Az Önök választási programja így folytatódik: „Jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét.” 

Tisztelt Képviselő Úr! 

Önök gyalázatosan félrevezettek minket, választókat, mikor elhitették velünk, hogy tisztelni, és védeni fogják a jogállamot! 

Az Önök választási programfüzetében, Képviselő Úr, nincs szó új alaptörvényről. Nincs benne szó az alkotmánybíróság jogkörének korlátozásáról, az ombudsmani képviselet korlátozásáról, a Költségvetési Tanács felszámolásáról, arról, hogy pártpolitikust ültetnek a köztársasági elnöki székbe, hogy pártirányítás alá helyezik a közmédiát, az igazságszolgáltatást, az ügyészséget, nincs benne szó a választási rendszer manipulatív átalakításáról, önkormányzati vagyonrészek államosításáról, felsőoktatási tandíjról, gazdasági szabadságharcról, és sorolhatnánk – az elmúlt másfél évben Önök 365 törvényt hoztak, melyek mindegyike ütött valakin. 

Önök ránk szabadították az államhatalmat. Az elmúl másfél évben 365 törvénnyel dózerolták el az önkényuralom kiépítésének alkotmányos akadályait. Érdemi társadalmi párbeszédet nem kezdeményeztek, az ellenzéket semmibe vették, a parlamentarizmus eszméjét meggyalázták. 

Tisztelt Habis László Úr, Tisztelt Képviselő Úr!

Önt 2010 áprilisában az Egri 1. sz. választókerület szavazópolgárai országgyűlési képviselőnek választották. Mandátumának másfél éve alatt közel 365 törvényt szavazott meg – ez a törvénykezési dömping gyökeresen átalakította Magyarország államberendezkedését, jogrendszerét.

Szeretnénk emlékeztetni Önt a következőkre. 

Az egri 1. sz. választókerületnek – a szavazás idején – mintegy ötvenezer, választói jegyzékben regisztrált szavazópolgára volt. Közülük a választásban 34.000 ember, a jogosultak mintegy 70%-a vett részt. Önre a választók közül mintegy 17.000  városlakó, a választásban részt vevők valamivel több, mint 50%-a adta voksát. A számok azt mutatják, hogy Önt a választásra jogosultak egyharmada választotta meg képviselőnek, a választásra jogosultak kétharmada nem szavazott Önre. A választási matematika összefüggései folytán a FIDESZ, és az Ön pártja, a KDNP, kétharmados többséget szerzett a Parlamentben.

Ez nem az Ön kétharmada, Képviselő Úr!

Ha a választási matematika eredményét az elemi számtan, és a logika egyszerű szabályai szerint értelmezzük, az történik, hogy Ön, Képviselő Úr, az Önre szavazó egyharmad meghatalmazásával alakítja át gyökeresen annak a kétharmadnyi választópolgárnak az életét is, akik szavazatukkal Önt nem támogatták.  A törvények ezt Önnek megengedik. A törvények megengedik, de az már az Ön személyes döntése, és felelőssége, hogy ezzel a kivételes hatalommal hogyan él. 

Emlékeztetni szeretnénk: Ön nem a pártjának és kormányának tartozik hűséggel és felelősséggel, hanem elsősorban a választókerületében élő embereknek. Azoknak, akik Önre szavaztak, és azoknak is, akik nem Önre szavaztak. Az Ön által is megszavazott Alaptörvény egyik alapvetése kimondja: „A közhatalom forrása a nép.” Magyarán szólva: Ön, képviselő Úr, a mandátumát szavazói egyharmadának bizalmából kapta, de a közhatalmat mindannyiunkra tekintettel, és mindannyiunk nevében kell gyakorolnia. Hogyan gyakorolhatja Ön a közhatalmat jogszerűen mindannyiunk nevében, ha nem egyeztet velünk? Sehogy. Tisztelt Képviselő Úr, a közhatalom forrása nem a párt, nem a parlamenti többség, nem az Önre szavazó kisebbség, hanem a nép. Ha Ön a választási ígéretekkel szemben álló, vagy azokba bele nem foglalt, a jogrendet és életviszonyainkat gyökeresen átalakító törvényeket kívánt megszavazni, kötelessége lett volna, hogy azokat, akiknek nevében e törvényeket megszavazza, a szavazás előtt megkérdezze, megismerje véleményüket, akaratukat.

Ön ezt elmulasztotta megtenni, képviselő Úr. Ön visszaélt az Önre ruházott közhatalommal.

Ön a hintaló-frakció engedelmes figurájaként minden olyan törvényt megszavazott, ami éppen az Ön képviselői hatalmát legitimáló, demokratikus államberendezkedést roncsolta. Ön, Képviselő Úr, nem a választókerületében élőket képviseli. Ön egy egyeduralomra törő politikai formációt képvisel. Ön nem a népét képviseli. Ön az önkényuralomra törő állam hatalmát képviseli a néppel szemben. 

Megkérdezett-e bennünket, amikor igen-gombot nyomot a magánnyugdíjak államosítását lehetővé tevő törvényre? Az Önök választási programfüzetében szó szerint ez áll: „Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magán-nyugdíjpénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek.” Mielőtt szavazott, szembesítette Ön frakciótársait ezzel az ígérettel? Megkérdezett bennünket, mielőtt hozzájárult önkormányzati vagyonrészek államosításához, önkormányzati jogosítványok elvonásához? Megkérdezte az egri munkavállalókat, szakszervezeteket, mielőtt megszavazta munkavállalói jogok lényeges elemeit eltörlő Munka Törvénykönyv-módosítást? Megkérdezte a kiskeresetűeket, mielőtt megszavazta az egykulcsos, 16%-os személyi jövedelemadót?

Számon kérte nevünkben frakciótársain a gazdasági válság hátrányos hatásait felerősítő gazdaságpolitika támogatását? A nemzetközi elszigetelődésünkhöz vezető külpolitika támogatását?  A felsőoktatási tandíj bevezetését? 

Nem. Ön nem egyeztetett velünk, és nem kért számon semmit, politikustársain. 

Ugye Ön még demokrata, Képviselő Úr?

Hadd’ idézzük az Ön által is többször hivatkozott Bibót: „Demokratának lenni annyi, mint nem félni.” Ha Ön demokrata, akkor ne féljen. Mindenekelőtt ne féljen bevallani legalább saját magának, hogy egy rendkívül kártékony, manipulatív, se Istent, sem Embert nem tekintő, ostoba hatalmi gépezet bábja lett. Ne féljen megfordulni a Damaszkuszi úton, Képviselő Úr!

Kellő tisztelettel:
A Szolidaritás Mozgalom egri Csoportja