Arany program

Egerben tartották az Arany János Tehetségprogram országos igazgatói értekezletét. A konferencia célja, hogy a tehetségprogramban résztvevő intézmények képviselői tapasztalatokat cseréljenek, beszámoljanak egymásnak eddigi sikereikről és közösen tárgyalják meg az őket érintő aktualitásokat.

Biztos jövője van az Arany János Tehetség Programnak, ugyanis az új köznevelési törvényben is kiemelt szerepe van a tehetséggondozásnak – hangzott el a program igazgatói értekezletén. Az Arany János Tehetséggondozó Program az elmúlt 12 évben a magyar oktatás egyik meghatározó, sikeres programjává nőtte ki magát. Lehetőséget biztosít arra, hogy a hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek olyan középiskolákban, kollégiumokban tanuljanak, amelyek célul tűzték ki a tehetséggondozást és a felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítést. Összesen 75 intézmény és több mint négy és félezer fiatal vesz részt a tehetségprogramban. Egerben két intézményben működik, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban és a Neumann János Középiskolában.
A konferencia részeként szó volt többek között a köznevelési törvény új elemeiről, a Nemzeti Tehetség Program újdonságairól, illetve új tanítási és tanulási módszerekről is. Emellett pedig elfogadták a Szakmai Tanácsadó Testület ügyrendjét és újraválasztották a vezető testület tagjait.