Színházi jövő

A januári közgyűlésen döntött arról a város, hogy átveszi a színház és a bábszínház működtetését a megyétől. Az még nem derült ki, hogy milyen működési formában, de várhatóan az eddigihez képest változó finanszírozási környezetben vállalja Eger a fenntartó szerepét.

Egy belügyminisztériumi pályázat ad lehetőséget arra, hogy a 2010-ben felhalmozódott szállítói adósságokat állami pénzből rendezhesse a Gárdonyi Géza színház. Nem kis összegről, 60-65 millió forintról van szó.
A 2012-es év első félévének működését a tavalyi 40 millió forintos egyedi kormánytámogatás teszi lehetővé, amelyet kifejezetten produkciók létrehozására kapott a színház.
Mint Habis László polgármester elmondta, pályázni fognak arra, hogy állami finanszírozást kapjanak arra is, amit eddig a megyei önkormányzat vállalt.
Habis László hozzátette, még nem tudni, hogy milyen formában fog működni a színház, minden esetre az adóhatóság véleménye szerint sem a nonprofit társulás, sem a intézményi forma nem jelent hátrányt adózási szempontból.
A színház jövőjét illetően megkerestük Blaskó Balázs igazgatót is, aki akkor fogja kifejteni álláspontját, amikor már kiderült, hogy milyen formában működik majd a teátrum.