Megyei közgyűlés

Soron kívüli ülésen módosította a megyei közgyűlés a szervezeti és működési szabályzatot. Erre azért volt szükség, mert a konszolidációs törvénynek megfelelően az állam és az egri önkormányzat átvette a megye intézményeinek működtetését.

Kilenc napirendi pontot, köztük egy sürgősségi indítványt tárgyalt a megyei közgyűlés. A mindössze 36 perces ülésen napirend előtt egyetlen képviselő sem szólat fel.
Az elnöki beszámoló vitájában Dudás Róbert, a Jobbik frakcióvezetője azt kifogásolta, hogy Schmitt Pál egri látogatása előtt csak véletlenül szerzett tudomást arról, hogy a megyei frakciók nevében van lehetőség a köztársasági elnökhöz néhány szót intézni az ünnepi közgyűlésen. Szabó Róbert, a közgyűlés elnöke válaszában elmondta, az ülést – a megyével egyeztetve – a város szervezte. Dudás azt firtatta még, hogy mi várható a bizottsági struktúra átalakítása kapcsán. A frakcióvezető azt nehezményezte, hogy az még nem történt meg január elseje óta, február végén már két hónapja fog működni a testület új struktúra nélkül.
Dr. Nagy Imre szocialista frakcióvezető az iránt érdeklődött, hogy hogyan alakulnak a regionális fejlesztési tanács által felhasználható uniós források. Szabó Róbert megígérte, hogy erről minden közgyűlésen beszámol majd.
A testület elfogadta azt javaslatot, ami védelmi bizottságot és annak titkárságát érintő átadás-átvételi megállapodásra vonatkozott. E szerint a személyi állományt és a technikai, anyagi készletet július 30-ig kell átadni a kormányhivatalnak.
Sürgősséggel fogadták el, hogy a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanácsba Gondos István alelnököt delegálja a testület.