A tehetséges diákokért

Január 10-én jelentek meg a Nemzeti Tehetség Program pályázati felhívásai. A pályázati rendszer változásairól, illetve a pályázatírás lehetőségeiről és eszközeiről tartottak szakmai napot városunkban. A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény, valamint a Wekerle Sándor Alapkezelő közös szervezésű konferenciájára Heves megye általános-, és középiskoláinak pedagógusait várták.

Manapság a fennmaradáshoz elengedhetetlen, hogy az oktatás-nevelési intézmények minél szélesebb körben éljenek a pályázati lehetőségekkel – hangzott el a Nemzeti Tehetség Program pályázatainak megismerését segítő szakmai napon.
Tizenegy, a Nemzeti Tehetség Programhoz kapcsolódó pályázat jelent meg az elmúlt időszakban, melyből négy pályázható az alap-, és középfokú intézmények számára. Az új köznevelési törvényben kiemelt helyen szerepel a tehetséggondozás, így a pályázatok is a tehetséges tanulók támogatását célozzák.
A konferencia szakelőadója, Hegedűsné Majnár Márta elmondta: a legfontosabb lépés, hogy a pedagógusok megismerjék az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszert – rövidebb nevén az EPER-t – és használatát.