Roma Műhely

A zenei tehetséggondozás volt a témája a legutóbbi Roma Műhely elnevezésű programnak. A fórumot havonta szervezi meg a SZETA Egri Alapítványa a felnémeti Civil Házban, azzal a céllal, hogy roma és nem roma emberek rendszeresen találkozzanak egymással és kicseréljék tapasztalataikat.

A Roma műhely célja, hogy egymásra találjanak mindazok, akik fontosnak találják a romák társadalmi integrációjának javítását, mobilitási esélyeiknek növelését, továbbá, hogy közös programokat indítsanak el. A felnémeti Civil Házban tartott összejöveteleknek több előadó volt már a vendége különféle témákban.
A Roma Műhely mostani témája a zenei tehetséggondozás volt. Karnizsné Hócza Zsuzsanna, a Farkas Ferenc Zeneiskola tanára arról beszélt a tehetséges roma fiatalok képzését Eger önkormányzata és a zeneiskola is fontosnak tartja. 2009 óta szerveznek közösen Roma Zenei Fesztivált.
Az előadó elmondta: a zenei tehetség már egészen kis gyermekkorban megmutatkozik, a tanárok feladata, hogy ezt a fajta képességet felfedezzék, elősegítsék, a szülők pedig egyengessék a gyermek fejlődését. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tehetség önmagában nem elég, ha nem társul hozzá szorgalom és kitartás. A rendezvényen Lakatos Mátyás, a Farkas Ferenc Zeneiskola növendéke énekelt.