A kormány távozását követelték

A demokráciáért és az Orbán-kormány távozásáért tüntettek Egerben is a Magyar Szolidaritás Mozgalom felhívására. Úgy fogalmaztak: élhetőbb Magyarországot akarnak, olyat, amely nem megosztott, ahol a munkavállaló tisztességes bért kap a munkáért, erős a társadalmi szolidaritás. A kiábrándult választókat kívánják maguk köré gyűjteni, a legszélesebb társadalmi összefogással akarják megvédeni a demokráciát, az emberi-, állampolgári- és munkavállalói jogokat.

Demokráciát, a kormány távozását követelték azon a demonstráción, amelyet a Magyar Szolidaritás Mozgalom szervezett az ország nagyobb városaiban, így Egerben is. Gócza Attila egri koordinátor a legbátrabb demokratáknak nevezte a megjelenteket, akik ki merik mondani a véleményüket. Október elsején bontott zászlót a mozgalom, mert azt tapasztalták, hogy az Orbán-kormány cunamiként rontott az országra – elsöpörve az értékeket – fogalmazott az egri vezető. Gócza Attila szerint az országgyűlésben az ellenzék nem tudja képviselni az érdekeinket, nem tudják megakadályozni, hogy a kormány mételyként élősködjön rajtunk. Ők kimondják az embereknek: a kormánynak mennie kell.
Egy kiáltványt olvastak fel, amelyben az okokat sorolták, miért is kell a kormánynak távoznia. Ebben szerepelt az új alkotmány, az ország nemzetközi megítélése, a médiatörvény, a visszamenőleges jogalkotás, az igazságügy, az oktatás átalakítása, a nyugdíjrendszer szétverése, a munka törvénykönyve, és az értelmetlen harc az egész világgal szemben. Minden demokratikus erő összefogását sürgeti a Szolidaritás a változás érdekében.