Előadás a szakrális irodalomról

A szakrális élmény és a karácsony-mítosz a nyugatosok költészetében címmel tartott előadást dr. Lisztóczky László irodalomtörténész, nyugalmazott főiskolai tanár a Híd Alapítvány felkérésére. A rendezvény célja kettős volt: emlékezni a régi nagysikerű Híd irodalmi körökre, valamint lelkileg felkészülni a karácsonyra.

Új korszakot nyitott a Nyugat irodalmi folyóirat első nagy nemzedéke a magyar irodalomban, nekik köszönhetően a honi költészet tartalmilag és formailag is a világirodalom élvonalába emelkedett. A Nyugat írói a magyar szakrális lírát is megújították, újszerűen fogalmazták meg az istenélményt, a karácsony mítoszt, mércét teremtve az utánuk következőknek- mondta előadásában dr. Lisztóczky László irodalomtörténész. A fordulat Ady Endre nevéhez köthető, aki másokat is modernségre buzdított személyes példájával, költészetével.
Az előadó Ady mellett Juhász Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád szakrális költészetét vette sorra. Emlékeztetett: karácsony közeledtével ezek az alkotók arra buzdítanak, hogy meg kell találnunk az életben az egyszerű tiszta szépségeket, az egyszerű tiszta érzelmeket.