Ezüstvasárnap

Fellobbant a harmadik adventi gyertya lángja a Dobó téren ezüstvasárnap. Az ünnep alkalmával Aklan Béla Sándor evangélikus lelkész mondta el adventi, karácsonyváró gondolatait. Ezt követően Vigh Évi énekes, az Egres Néptáncegyüttes pedig táncos produkcióval lépett színpadra.

Elsőként a Dobó Gimnázium tanulóinak kórusa adott elő karácsonyi énekeket, majd Aklan Béla Sándor evangélikus lelkész fogalmazta meg adventi gondolatait. Ézsaiás ószövetségi prófétától idézte az igehelyet: „Építsétek az Úr útját!”. Ahogy mondta: a mai embernek is meg kellene találnia útját Istenhez, hiszen a mi érdekünk lenne kapcsolatba kerülni a Teremtővel. Ezt követően lobbant fel a város adventi koszorúján a harmadik gyertya lángja. Az ünnepségen részt vett az Egri Fertálymesteri Testület is. A gyerekek és szüleik már nagyon várják a karácsonyt.
Karácsonyig minden délután helyi óvodák és iskolák műsorait láthatják a Dobó térre látogatók. Egy hét múlva aranyvasárnap Dr. Ternyák Csaba egri érsek gyújtja meg a negyedik gyertyát az adventi koszorún.