A Szúnyog közbe helyezik a lovas szobrot, de nem tudni mi lesz a megyei épületekkel

Most már biztos, hogy a Dobó térről a Szúnyog közbe helyezik a végvári vitézek lovas szobrot. Így döntött ugyanis a közgyűlés legutóbbi ülésén. Az azonban még bizonytalan, hogy mikor indulhat meg a munka, egyelőre ugyanis kérdés, hogy mi lesz azokkal az épületekkel, amelyek jelenleg a megyei önkormányzat fenntartásában működnek, de jövőre állami kézbe kerülnek.

Több mint 3 milliárd forintot használhat fel Eger a belváros rehabilitációjára. Összesen 12,5 hektárnyi terület fog teljesen megújulni. A tervek elkészültek, az önkormányzat ezt megelőzően több szakhatósággal, például a műemlékvédelemmel is egyeztetett. Ennek során alakult ki az az álláspont, hogy a lovas szobor nincs megfelelő helyen. Az önkormányzat több alkalommal is megkérdezte a város lakóit, hogy szerintük hová helyezzék a szobrot. Több javaslat is érkezett, végül úgy döntött a közgyűlés, hogy a Szúnyog közben lesz a legjobb helyen az alkotás.

A város most leginkább azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek a támogatási szerződés előkészítéséhez szükségesek. A szerződést még ebben az évben szeretnék aláírni, de ennek több feltétele is van. Az egyik ilyen például tisztázni azt, hogy mi lesz azokkal az épületekkel, amelyek jelenleg a megyei önkormányzat fenntartásában működnek, január 1-jétől viszont állami kézbe kerülnek.
A város korábban átvállalta a megyétől a pályázathoz szükséges önrész biztosítását, de elképzelhető, hogy a jövő év elején az állammal kell majd tárgyalnia a feltételekről.