Szegregációs per

Az Esélyt a Hátrányos Gyerekeknek Alapítvány pert indított a gyöngyöspatai önkormányzat és a fenntartásában lévő Nekcsei Demeter Általános Iskola ellen, mert szerintük a településen élő roma tanulókat jogellenesen, elkülönítetten oktatják, az iskolaépületen belül szegregált osztályokat működtetnek. Az ügy tárgyalása kedden kezdődött meg a Heves Megyei Bíróságon.

A kisebbségi ombudsman már 2011-es tavaszi vizsgálata után kérte az osztályszintű szegregáció felszámolását. Az Esélyt a Hátrányos Gyerekeknek Alapítvány a tanügyigazgatási dokumentumok és a helyszíni látogatások tapasztalatait összegezve úgy látta, a 2011/12-es tanévben továbbra is folytatják az elkülönítő gyakorlatot az iskolában az ombudsman ajánlásait semmibe véve.
Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány szerint a gyöngyöspatai iskolában a cigánygyerekeket elkülönített osztályokban oktatják, nekik alacsonyabb színvonalú oktatást biztosítanak, mint a párhuzamos, nem roma összetételű osztályokban tanuló társaiknak.A roma gyerekeket kizárják az úszásoktatásból és a napköziből is, és külön ebédeltetik őket. A sajátos nevelési igényű, 5-8. osztályos roma diákokat összevont osztályban különítik el, akkor is, ha a szakértői vélemény integrált oktatást ír elő. Az alapítvány keresetében arra kéri a bíróságot, kötelezze az alpereseket a jogsértő helyzet megszüntetésére. Az ügyben eljáró bíró a tárgyalást további bizonyítás lefolytatása céljából, valamint a várható jogszabályváltozások miatt 2012-re halasztotta el.