Középpontban az ifjúság

Megérkeztek a működéshez szükséges technikai eszközök az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodába, így már hivatalosan is megkezdhette működését. Habis László, polgármester az ünnepélyes átadáson elmondta: az IFI Pont kialakítása kiemelt feladatként szerepelt a város ifjúsági koncepciójában. Azt remélik, hogy az iroda egy fontos találkozási pont lesz az ifjúság életében és ezáltal a fiatalok jobban érezhetik magukat városunkban.

Hivatalosan is megkezdte működését az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda.
Az IFI Pont már szeptember elseje óta nyitva áll a 14 és 29 év közötti fiatalok előtt. Az irodában csoportfoglalkozásokkal, tanácsadással és szabadidős programokkal várják a diákokat.
Akadtak olyan fiatalok is, akik magánéleti problémáikkal fordultak hozzánk vagy életmódbeli tanácsokat kértek – mondta Tóth Vági Eszter az iroda vezetője.
A géppark megérkezésével és a hivatalos átadással megnyíltak a pályázati és fejlesztési lehetőségek is az iroda előtt.
Az IFI Pontban kap helyet a Városi Diáktanács, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, illetve egy önkéntes pont is. Az irodában ifjú tehetségeknek is szeretnének bemutatkozási lehetőséget biztosítani, így irodalmi kávéházat rendeznek, valamint egy minigalériát is nyitottak. Emellett filmklubokat, közönségtalálkozókat és önismereti csoportfoglalkozásokat is szerveznek. Az IFI Pont minden hétköznap 12 és 17 óra között várja a fiatalokat a Dobó tér 7. szám alatt.