Márton-napi libalakoma

Idén is ez egri borvidék volt a vendég a Márton-napi libalakomán Debrecenben. A hétvégén a hajdú-bihari megyeszékhely éttermei és az egri borászatok közösen látták vendégül a közönséget, amely koncerteket is hallgathatott.

Aki Márton napján libát nem eszik, az egész évben éhezik, aki pedig újbort nem iszik, az egész évben szomjazik! – ezzel a mottóval hirdették a szervezők a programot.
Már a harmadik alkalom, hogy egri borászok csatlakoztak a hagyományos debreceni libalakomához. A három napos rendezvényen 12 libából készült ételt és 4 desszertet kínáltak, a hozzájuk illő 70 fajta borral, amelyeket 6 egri borászat mutatott be. A Márton-napi libalakoma egri borcsillagokkal című programon a főtéren a helyi éttermek mutatták be libából készült ételeiket. A közönség kóstolhatott hagymás libamájat, libahúslevest lúdgégetésztával, ludaskását, libahúsos töltött káposztát, sült libacombot, és idén is nagy sikere volt a lángosba tekert kakukkfüves libaragunak. Ezekhez kóstolhatott egri borokat a közönség.
A gasztronómiai bemutatót koncertek kísérték. A debreceni fellépők mellett egri zenekarok is játszottak, fellépett a Blackrose Night, a Kurul dobosok, a Buszkasi, a Gajdos és a Gonda László Quartet Rácz Katival.