Férfi Magyar Kupa: ZF-Eger – BVSC 12-10

A hétvégén két Magyar Kupa meccset játszott a ZF-Eger férfi OB I-es vízilabda csapata. A legjobb négy közé kerülésért vívott öszecsapáson kettős győzelemmel jutott túl az egri csapat a BVSC-vel szemben. Az Eger mellett a Szolnok, a Szeged és a Honvéd jutott be az elődöntőbe. A döntőbe jutásért Szombaton, Budapesten a Honvéd lesza következő ellenfél.

Az OB I-es férfi vízilabda csapatunk ezúttal két Magyar Kupa negyeddöntő mérkőzést játszott. A BVSC-t a Szőnyi úton, és itthon, a Bitskey uszodában is legyőzték Hosnyánszkyék. Pénteken 16-5-re nyert a Szőnyi úton az egri csapat, míg szombaton, a visszavágón 12-10-re, vagyis kettős győzelemmel jutottak be Naganumáék a négyesdöntőbe, ami Budapesten, a Szőnyi úton lesz november 12-én és 13-án. A legjobb négy közé három vidéki – az Egeren kívül a Szeged és a Szolnok – és egy fővárosi – a Groupama Honvéd – került be. A hétfői sorsoláson eldőlt, hogy a ZF-Eger a Vasast búcsúztató Honvéddal játszik a döntőbejutásért. A másik párban, szintén Budapesten, így Szolnok-Szeged vidéki rangadó lesz. A nőknél már korábban eldőlt, hogy a Szentes, Újpest, BVSC, Eger négyes alkotja az elődöntő mezőnyét. Itt pénteken játsszák az elődöntőket. Az egriek a házigazda BVSC-vel mérkőznek az elődöntőben. A párosítások győztesei kerülnek be a döntőbe, ami vasárnap lesz, szintén a BVSC Szőnyi úti uszodájában.
Közben mindkét OB I-es csapatunk egy-egy mérkőzést játszik szerdán. A nők bajnoki meccsen a Héraklész néven az OB I-ben induló utánpótlás válogatottat fogadják a Bitskeyben 18:30-tól, míg a férfiak 18 órától Bajnokok Ligája meccsen, Szegeden szerepelnek.

Magyar Kupa-negyeddöntő, 2. mérkőzés
Eger, Bitskey uszoda, 300 néző. 2011. november 5.
ZF-Eger – BVSC-Zugló 12-10 (2-3, 3-2, 4-2, 3-3)
Vezette: Mucskai Péter, Molnár Péter
Eger: Bisztritsányi – Graham 3, Binder, Hosnyánszky 5 (1/1), Kovács G. 1 (1/1), Mezei, Bátori. Cs.: Naganuma, Seman 1, Chilkó, Bundschuh 1, Lőrincz 1. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
BVSC: Györke – Rajna 1, Szűcs L. 1, Keresztes I. 2, Ambrus, Borsós 2 (1/1), Deme 2. Cs.: Bedő 2, Berta, Nagy S., Zsoldos, Kotszidisz, Hőna. Edző: Dabrowski Norbert.

Gól – emberelőnyből:11/5, ill. 7/3.
Ötméteresből: 2/2, ill. 1/1.
Kipontozódott: Mezei (29.)

Továbbjuttt a ZF-Eger kettős győzelemmel

Következik:
Bajnokok Ligája, 2. forduló:
Szeged, 2011. november 9., szeda, 18:00: Szeged Beton VE – ZF-Eger

Férfi Magyar Kupa elődöntő, Budapest, Szőnyi u. uszoda, 2011. november 12., szombat, 15:15: ZF-Eger – Groupama Honvéd

Női OB I., 2. forduló:
Eger, Bitskey uszoda, 2011. november 9., szeda, 18:30: ZF-Eger – Heraklész

Női Magyar Kupa elődöntő, Budapest, Szőnyi u. uszoda, 2011. november 11., péntek, 19:15: BVSC-Zugló – ZF-Eger