Labdarúgó NB II: Egri FC – Vecsési FC 3-1

Egy hét alatt két hazai mérkőzését is megnyerte az Egri FC NB II-es labdarúgó csapata. Szerdán, a 8. fordulóból bepótolt Újpest elleni meccsen 1-0-ra, míg szombaton a sereghajtó Vecséssel szemben 3-1-re nyertek az egriek. Három fordulóval az őszi szezon zárása előtt a 9. helyen áll Simon Antal együttese.

A szerdai egri győztes meccs után a hazaiak két idegenlégiósa, az agyrázkódást szenvedett Josef Hamouz és a sérült Čedomir Pavićević kénytelen volt kihagyni a sereghajtó Vecsés elleni szombati mérkőzést. A csapatkapitány Petr Knakal visszatért a védelem tengelyébe és Balog is a kezdőben kapott helyet.
A 25. percben megszerezte a vezetést az Eger. Az alapvonalról Preklet élesen lőtt keresztbe, az érkező Pavlovnak csak bele kellett tennie a lábát a labda útjába, 1-0 volt a hazaiaknak.
Fordulás után a Vecsés kezdett jobban. Horváth Dávid lövését követően Sztankónak kellett védenie, majd az 57. percben már ő is tehetetlen volt. Dobó jobbról ívelt a hosszú oldalra, ahol a csereként még az első félidőben beálló Petruska Csaba érkezett. Fejesét Sztankó csak beljebb tudta segíteni, 1-1. A gól megfogta az egrieket. Simon Antal cserékkel igyekezett felfrissíteni csapatát. Horváth Zoltán és Pavlov helyett Olasz János és Koós Gábor állt be az utolsó fél órára. Az újabb egri gól a 83. percig váratott magára. Ekkor Olasz fordult le védőjéről, a hosszú oldalra, az ötös sarka felé ívelt labdát Bojtor fejelte vissza az érkező Farkasnak, aki nem hibázott – 2-1 a hazaiaknak, és még nem volt vége! A 89. percben Bojtor jó ütemben tette ki balra az érkező Olasznak a labdát, aki a kifutó Horváth Gábor mellett gurított a vecsési kapuba – 3-1. Hat pont az elmúlt heti mérlege az egrieknek, akik így feljöttek a kilencedik helyre.
Az őszi szezonból hátralevő utolsó három fordulóban idegenben játszik az Eger. Szombaton a 10. Szeged lesz az ellenfél.

A bővebb összefoglalót ITT lehet megtekinteni!

Ness Hungary NB II. Keleti-csoport, 12. forduló. 2011. november 5.
Egri FC – Vecsési FC 3–1 (1-0)
Eger, Szentmarjay Tibor Városi Stadion, 200 néző. V.: Karakó Ferenc (Tóth István, Pápai Zoltán)
Eger: Sztankó – Preklet, Bíró, Knakal, Sallai (Debreceni 50.) – Balog, Katona, Farkas, Bojtor – Horváth Z. (Olasz J. 58.), Pavlov (Koós G. 62.). Vezetőedző: Simon Antal.
Vecsés: Horváth G. – Balázs, Madar, Varga (Petruska 33.), Fritz – Dobó (Nagy G. 67.), Kovács Z., Zana, Bussy, Horváth D. – Piros. Vezetőedző: Duró József
Gólszerző: Pavlov /1-0/ (25.), Petruska /1-1/ (57.), Farkas Á. /2-1/ (83.), Olasz J. /3-1/ (89.)
Sárga lap: Bussy (68.)

Ness Hungary NB II. Keleti-csoport
12. forduló
Dunakanyar-Vác – Szeged 2011 2-1
Nyíregyháza Spartacus FC – Szolnoki MÁV FC 1-4
Békéscsabai Előre 1912 SE – Újpest FC II 0-0
Orosháza FC – Kazincbarcika SC 4-1
Egri FC – Vecsési FC 3-1
Balmazújvárosi FC – Rákospalotai EAC 2-3
Mezőkövesd-Zsóry SE – Budapest Honvéd-MFA 3-0
DVSC-DEAC – Restart-Ceglédi VSE 0-0

November 12., szombat, 13:30. Szeged, SZVSE-stadion
Szeged 2011 (10.) – Egri FC (9.)