Cigánypasztorációs konferencia

Kilencedik alkalommal rendezett cigánypasztorációs konferenciát Egerben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Migrációs Irodája november 3. és 5. között. A Szent János Lelkigyakorlatos Házban a cigányság evangelizálásában elkötelezett mintegy 140 cigány és nem cigány pap, szerzetes és világi munkatárs gyűlt össze, hogy tapasztalatokat cseréljen és közösen keressen megoldást a felmerülő problémákra.

Cigányok és nem cigányok között lehetséges egyenrangú, testvéri együttműködés az evangélium alapján. Ezt hivatott bizonyítani az a konferencia, amelyet évek óta Egerben rendez meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Migrációs Irodája. Idén a szervezők a 150 éve született Boldog Ceferinora emlékeztek, akit vallásos meggyőződése miatt végeztek ki a spanyol polgárháború idején. Példája arra szólít, hogy az ember Isten képmása és ezért különösen értékes.
Kissné Oláh Anita, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi kapcsolatainak felelőse a roma nők számára tervezett programról tartott előadást. Ennek lényege, hogy a regionális képzőközpontok közreműködésével roma szociális munkásokat képeznek ki 2015-ig.
A konferencián szó esett egyebek mellett a jezsuita roma szakkollégium és a görögkatolikus roma szakkollégium indulásáról, a roma családok sajátosságairól, a családok szerepéről az Egyház missziós küldetésében. A résztvevők idén is új ismeretekkel és lelkiekben gazdagodva térhettek haza.