Asztalitenisz győzelmek

Az Egri ÁFÉSZ asztalitenisz csapatai hibátlan mérleggel zárták a hétvégét. A női NB I/B-s csapat hazai pályán, míg a két férfi együttes idegenben győzedelmeskedett.

A hétvégi forduló előtt Petővári József és az egyesület tagjai megkoszorúzták a Kistályai úti, dr. Ruttkay Vilmos nevét viselő asztalitenisz játékcsarnok falánál levő emléktáblát, megemlékezve az egri – elsősorban női – asztalitenisz alapítójáról.
A női Extraligában a 6. forduló Orosháza elleni mérkőzését november 13-ra tették át, ezzel szemben az NB I/B Keleti-csoportban második helyen álló második együttes a negyedik Vecsést fogadta a dr. Ruttkay Vilmos asztalitenisz játékcsarnokban. Salamon István edző az Iránban harmadik helyezett egriek közül dr. Fekete Barbarát és Kovács Kingát, valamint Fülöp Máriát és Révészné Beniczky Magdolnát állította a csapatba. A két páros után 1-1 volt az állás. A Révészné-Fülöp duó 3-1-re nyert, míg a Fekete-Kovács kettős ugyanilyen arányban kapott ki ellenfelétől. Az első egyest a vecsési Spengler Krisztina nyerte, öt játszmában legyőzve Fülöpöt. A Pest megyeiek csak ekkor, néhány percig vezettek, hiszen a másik asztalnál Révészné ugyanilyen arányban, 3-2-re verte Rákos Adriennt. 2-2 után gyorsan megléptek az egriek. A védő Révészné, valamint Kovács Kinga mind a négy egyéni meccsét megnyerte, míg Fülöp három, Fekete pedig két meccset nyert. Összesítésben 14-4-re győzött az ÁFÉSZ II, vagyis négy meccs után még mindig veretlenek az egriek, a Statisztika II-vel azonos pontszámmal állnak az 1-2. helyen a Keleti-csoportban.
A férfiak közül az NB III-as ÁFÉSZ II bár elutazott Domoszlóra, de nem játszottak, mert a házigazdák nem álltak ki, így a meccslapra 18-0 került az egriek javára. Az NB II-es csapat viszont nagy csatában 10-8-ra nyert Apagyon. Mindkét férfi csapat saját csoportjában a második helyen áll.

Női NB I/B: Egri ÁFÉSZ SC II – Vecsés 14-4
Férfi NB II: Apagy SE II – Egri ÁFÉSZ SC I. 8-10
Férfi NB III: Domoszló SK I. – Egri ÁFÉSZ SC II. 0-18 – játék nélkül