Magyar hadtörténeti emlékek és kutatások a Doberdó-fennsíkon

Az első világháborúról, annak magyar hadszíntereiről tartottak előadást a Dsida Jenő Baráti Kör szervezésében a könyvtárban. A három kutató könyve két éve jelent meg, tavaly nyártól blogot is működtetnek a „nagy háborúról”.

Pintér Tamás levéltáros-történész személyes kötődés miatt kezdett el a korszakkal foglalkozni még középiskolás korában, a dédnagyapja ugyanis Isonzónál harcolt. Azt mondja: ez a háború minden magyar családot érintett, 3,5 millióan vonultak be katonának. A veszteség jelentős volt, hatszázezren haltak meg. Azt tapasztalják, hogy még ma is keresik a leszármazottak a dédnagyapákat, nagypapákat.
Tizenegy éve nem csak levéltárakban, hanem az olasz hadszíntér helyszínein is kutatnak.
Az I. világháborúban Doberdónal nagyon sok magyar katona harcolt, hősies helytállással védelmezték 13 hónapon keresztül az olasz haderővel szemben – mondja a történész. Az esten a Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című kötet három szerzője, Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert tartott előadást. A kutatók egyébként blogot is működtetnek, mert egyrészt azt tapasztalták, hogy sokan érdeklődnek a téma iránt, másrészt pedig így, interneten keresztül próbálnak közelebb kerülni a fiatalokhoz.