Bajnokok Ligája: ZF-Eger – Vasas 5-8

Az új szezon első Eger-Vasas vízilabda rangadóját nem a bajnokságban, hanem a Bajnokok Ligájában játszotta egymással a két csapat. A fővárosiak az utolsó negyedben fordítottak. Három góllal, 8-5-re nyert Földi László együttese.

A bajnokság és a Magyar Kupa után a most már ismét Bajnokok Ligájának nevezett európai sorozatban is bemutatkozott a ZF-Eger. A legjobb 16 között, a C-jelű négyesben az egrieken kívül a sorozatban érdekelt másik két magyar csapatot, vagyis a Szegedet és a Vasast, valamint az Euroliga tavalyi győztesét, a szerb Partizan Belgrádot találjuk. A csoport magyarországi nyitómeccsén az Eger a Vasast fogadta. Hullámzó játékot láthatott a Bitskey uszoda közönsége. 2-0-ás angyalföldi vezetést követően 4-3-ra, majd Boskovic kivédett büntetőjét követően Biros találatával már 5-3-ra is vezetett a ZF-Eger. Viszont itt, a harmadik negyed elején leállt a gólgyártással a házigazda együttes, míg a Vasas öt gólt lőtt zsinórban, miközben egyet sem kapott, így 8-5-re nyert Földi László együttese.
A másik meccsen Belgrádban nyert 9-8-ra a Szeged. Pénteken – már a bajnokságban – Szolnokon, majd szombaton itthon, a Szentes ellen játszanak az egriek.

Bajnokok Ligája, Legjobb 16, C-csoport, 1. forduló
Eger, Bitskey uszoda, 1500 néző. 2011. október 22.
ZF-Eger – TEVA-Vasas-UNIQA 5-8 (0-2, 4-1, 1-2, 0-3)
Vezette: M. Koganov (azeri), M. Simon (román)
Eger: Szécsi – Biros 2 (1/1), Bundschuh, Hosnyánszky, Varga II. Zs. 2, Seman, Naganuma 1. Cs.: Kovács G., Mezei, Binder, Gerritse, Chilkó. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Vasas: Nagy V. – Bošković, 1 (1/0), Decker Á., Katonás 2, Brguljan 1, dr. Steinmetz Á., dr. Kiss G. 1 Cs.: Takács B. 1, Fazekas, Vörös, Fülöp 1, Vámos 1, dr. Steinmetz B. Edzők: Földi László, Mátéfalvy Csaba.
Gól-emberelőnyből: 9/2, ill. 7/4.
Ötméteresből: 1/1, ill. 1/0.
Kipontozódott: Takács B. (32.)

A C-csoport másik eredménye:
VK Partizan (SRB) – Szeged Beton VE 8-9