Hivatali informatika

Egerben ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége Informatikai Bizottsága. Az aktuális szakmai kérdések között megvitatták a január elsején hatályba lépő új adatvédelmi törvényt, amely az önkormányzatok informatikai felkészültségével szemben is támaszt követelményeket.

Általában nem vesszük észre, hogy működik az informatikai rendszer, de ha probléma adódik, akkor leáll az élet a hivatalban – mondta Habis László házigazdaként köszöntőjében.
A polgármester hangsúlyozta, hogy informatikai téren együtt kell működniük a megyei jogú városoknak, közösen kell fejleszteniük, át kell venniük jól használható, már kidolgozott sztenderdeket.
Ezen dolgozik az informatikai bizottság is.
Az ülésen külön előadás hangzott el az egri önkormányzat fejlesztéseiről, amelyek egyre korszerűbbek, nem fordulhat elő adatvesztés, egyre több szakterületen banki szintű követelményeknek felel meg hivatal, amit az ügyfelek is érzékelnek.
A polgármesteri hivatalok informatikai működését is érinti az új adatvédelmi törvény, rá kényszeríti azokat, hogy ezen a téren is megfeleljenek, ne csak az informatikai fejlesztések kapcsán.
Az új törvény jobban igazodik az élethez, viszont sokkal komolyabban szankcionál, január elsejétől akár 10 millió forintos bírság is kiszabható.