Közös projektet indított Eger és Przemysl a Comenius program keretében. A két testvérváros célja az idegenforgalmi és kulturális értékek megismertetése az oktatáson keresztül.

Közel 39 ezer eurót nyert el a 2013-ig tartó programra a két város. Azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok legyenek büszkék a városukra, hozzájáruljanak településük fejlődéséhez. A projektben szerepel továbbá közös kiadványok és honlap szerkesztése, kiállítások szervezése. A programban az egri önkormányzat partnerei a Lenkey János Általános Iskola, a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és a Dobó István Vármúzeum.
A projekt célja a diákok ismereteinek bővítése.
Przemysl hat partnerintézménnyel közösen vesz részt a programban.
Szintén a Comenius program keretében érkezett Egerbe az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola vendégeként 23 diák és 10 tanár Belgiumból, Izlandról és Spanyolországból, akiket Habis László polgármester is fogadott a városházán.
Az Andrássy a Comenius program keretében egy angol partneriskolával közösen környezetvédelmi programba is részt vesz.