Egri Vár Napja

Október 17-e az Egri Vár Napja. A hősies várvédelemre emlékezve színes programokkal készültek a szervezők, főleg a gyermekek számára. Ezen a napon ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők a vár egyes kiállításait, illetve olyan helyekre is bejuthattak, melyek máskor el vannak zárva a látogatóforgalom elől.

A Dobó István Vármúzeum minden év október 17-én megrendezi az Egri Vár Napja elnevezésű programját, mellyel az 1552-es hősies várvédelem előtt tisztelegnek a szervezők.
Az ünnepi megemlékezésen Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte: az 1552-es események példát adnak a ma emberének összefogásból és kitartásból. Ezután koszorút helyeztek el Dobó István síremlékénél a kormányhivatal, a megye és a város képviselői, illetve városi iskolák és egyesületek is lerótták tiszteletüket a Hősök termében. A program részeként kihirdették a népmese rajzpályázat eredményeit. A díjjal az óvodások és alsó tagozatos kisgyermekek rajzmunkáit értékelték.
Ezen a napon a vármúzeumot és kiállításait szabadon látogathatták az érdeklődők, illetve olyan helyeket is megtekinthettek – Imre király sírboltját és a Török kertet -, melyek máskor el vannak zárva a látogatóforgalom elől.