Rend a Keriben

Együttműködési megállapodást kötött a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközépiskola A megállapodás kiemelt feladata a köz-, a vagyon- és a jogbiztonság erősítése.

Az ifjúság védelme kiemelt fontosságú feladata a városnak és a rendőrségnek egyaránt- mondta dr. Ormossy Attila, Heves megye rendőrfőkapitánya az egri kereskedelmi iskolával kötött együttműködési megállapodás tájékoztatóján.
Az együttműködésben az Egri Rendőrkapitányság lesz a Keri partnere.
Az intézmény Eger legnagyobb alkalmazotti és tanulói létszámával rendelkező iskolája. A diákok közel 80%-a más településen él és sok a hátrányos helyzetű tanuló is. Nehéz egy ekkora intézményben rendet tartani. Elsősorban törvénytiszteletre szeretnénk nevelni a fiatalokat ehhez hívtuk segítségül a rendőrséget – mondta Vasas Joachim, a Keri igazgatója.
Az iskola nem titkolt szándéka az is, hogy példát állítson a város többi oktatási intézménye elé.