Önkormányzati Levéltárak Tanácsa

Huszonhat levéltár képviseletében érkeztek intézményvezetők az Önkormányzati Levéltárak Tanácsára, Egerbe. Három nap alatt a résztvevők szakmai és gazdasági témákban hallgatnak előadásokat, vitatnak meg kérdéseket. Jövő év elejétől ugyanis megváltozik a levéltárak fenntartása és finanszírozása, az intézmények a kormányhivatalhoz kerülnek.

Október 13-án kezdődött az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa, melyre az országból mintegy 70 intézményigazgató és gazdasági vezető érkezett Egerbe. A konferencia lehetőséget ad az intézményvezetők számára egymás tevékenységének megismerésére, kiadványok cseréjére egyaránt. Mivel jövő év január elsejétől a levéltárak a kormányhivatalhoz kerülnek, a mostani konferencia összegző jellegű is.
Nemes Lajos hozzátette: a Heves Megyei Levéltár költségvetése a nehéz gazdasági körülmények ellenére sem csökkent, emellett az intézmény gazdag iratanyaga miatt is szerencsés helyzetben van. Ponyi László, a megyei önkormányzat kulturális ügyintézője hangsúlyozta: a levéltárak szervezeti, tevékenységbeli és finanszírozási átalakulás előtt állnak, azonban a fenntartó változásával a levéltárak feladata nem fog változni.
A három nap alatt a szakemberek ellátogatnak a Heves Megyei Levéltárba és az Egri Érseki Levéltárba, emellett a várost bemutató kulturális programokon is részt vesznek.