A megállapodás a cselekvés feltételeit teremti meg

Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke szerint minden család, minden egyes Magyarországon élő gyermek és felnőtt azonos, magas színvonalú közszolgáltatásra jogosult. Ezt az alapjogot azonban a jelenlegi önkormányzati rendszer nem képes garantálni.

Az 1990-ben meghozott hibás döntések, valamint a 2002 és 2010 között, az akkori kormány által sorozatban elkövetett hibák miatt a feladatok, a felelősség és a források egyensúlya helyreállíthatatlanul megbomlott. Az elnök hozzátette: a közgyűlés legutóbbi, soron kívüli ülésén elhangzott álláspontját a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének október 12-i nyilatkozata is megerősíti.
Ennek értelmében a kormány és a megyei önkormányzatok elnökei által 2011. október 1-jén aláírt megállapodás nem szerződés, hanem a felek közös szándéknyilatkozata, amely jogkövetkezményekkel nem jár, kötelezettséget nem származtat, illetve jogot nem keletkeztet. Egyértelműen rögzíti, hogy a felek milyen feltételekkel látják megvalósíthatónak az önkormányzati rendszer újraszervezését, az állami feladatok ellátását, a megyék további működését. Aláírását követi a jogalkotási munka, különös tekintettel az Országgyűlés elé kerülő sarkalatos törvényekre.
A kormány és a megyei önkormányzatok közötti megállapodás ezt az alapvető célkitűzést szolgálja, vagyis megteremti a cselekvés feltételeit. Ezzel szemben a most a kormányhivatalhoz forduló dr. Nagy Imre csak a konstruktív munkát akadályozza erőltetettnek tűnő kifogásaival.