Rendbe teszik a Völgyfeltáró utat

Elhanyagolt és rossz állapotú az Egert Egerszalókkal összekötő út – ez a lakossági észrevétel érkezett szerkesztőségünkhöz néhány napja. Mint megtudtuk az út karbantartását az egri önkormányzat végzi, ebben az évben kétmillió forintból kell megoldaniuk az úttest és környékének tisztán tartását, a burkolatjavítást és a vízelvezetők takarítását. Ezeket a munkákat tavasszal és ősszel végzik, ezért nem történt az utóbbi hónapokban látványos munka.

2006-ban adták át az Egert Egerszalókkal összekötő, hivatalos nevén Völgyfeltáró utat. A több mint öt kilométeres útszakaszt nagyrészt uniós, kisebb részben állami és önkormányzati források felhasználásával közel másfél milliárd forintból építették. Az út kezelését jelenleg az önkormányzat látja el, az üzemeltetést a Városgondozás Eger Kft. végzi. Ebben az évben az útszakasz karbantartására kétmillió forint áll rendelkezésre. Ebből az összegből pótolhatják a közúti jelzőtáblákat, megoldják a nyílt árok és a vízelvezetők takarítását, a kaszálást. A karbantartási munkákat tavasszal és ősszel végzik. Az önkormányzat ígérete szerint még a csapadékos időjárás beállta előtt ellátják a hátra lévő feladatokat. Bár az eredeti pályázatban nem szerepelt a kerékpárút kialakítása, az építtető a kivitelezéskor ennek helyet biztosított az út mellett. A bicikliút építése szerepel a város hosszútávú kerékpár úthálózat fejlesztési tervében.