Korrekt partner védjegy

Magyar-szlovák összefogással úgynevezett Korrekt partner védjegyet hoztak létre annak érdekében, hogy egyfajta pozitív listáját állítsák össze a tisztességesen, szabályosan működő cégeknek. A vállalkozásoknak pályázniuk kellett a védjegy elnyerésére. Első körben közel negyvenen helyezhetik el az emblémát üzletükben, üzemükben.

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a szlovákiai Nagykaposi Vállalkozói Szövetséggel és az Észak-magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesülettel pályázott sikeresen a védjegy létrehozására. A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló program célja, hogy a fogyasztó biztonsággal tudhassa, hogy tisztességes üzletben jár, ezzel üzleti előnyhöz juttatva a korrekt vállalkozásokat.
A védjegyet nem csak Magyarországon, hanem Szlovákiában is használják, erősítve ezzel a két ország gazdasági együttműködését.
A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepélyes átadásán közel negyven vállalkozás vehette át a Korrekt partner védjegyet.