Labdarúgó NB II: Szolnoki MÁV FC – Egri FC 3-0

A labdarúgó NB II-ben listavezető Szolnok hazai pályán 3-0-ra nyert az Eger ellen. Simon Antal tanítványai mezőnyben hiába próbálkoztak gólt nem tudtak lőni, még büntetőből sem. Szombaton az Újpest második csapata lesz a következő ellenfél.

Veizer Roland játékvezető az első félidőben három tizenegyest ítélt. Az elsőt öt perccel a kezdés után a fehér mezes szolnokiaknak. Lengyel szabadrúgását a túloldalon Kis Róbert vette le. Egy lövőcsel után kapura lőtt, amibe Bojtor elég szerencsétlenül ért bele, a játékvezető kezezés miatt ítélt büntetőt. Az elmúlt szezonban még Egerben játszó Mile nem hibázott – 1-0 a Szolnoknak. Hét perccel később az Eger jutott büntetőhöz, ekkor Mile belépője után Horváth Zoltán került az alapvonalon kívülre. Ezt a megmozdulást is 11-essel honorálta a játékvezető. A sértett, Horváth Zoltán legutóbb a DVTK-nak belőtte, most viszont a jobb alsó sarokra tartó labdát Tóth Zoltán szögletre tolta. Még egy büntető maradt az első félidőre. A 45. percben Lengyel betörésénél többen is útban voltak az egriek közül. A bíró szerint Knakal akasztotta meg a szolnoki középpályást, ezért a cseh védőnek sárga, a Szolnok javára pedig egy újabb büntető következett. Az ismétlés jegyében megint Mile futott neki a labdának és most is belőtte – 2-0 a Szolnoknak. A szünet után megpróbálta átszervezni csapatát Simon Antal, bejött Pavicevic és Hrisztov is. Ennek ellenére a kontrázó Szolnok volt veszélyesebb. A második félidő 9. percében Kis Róbert jó ütemű kiugratásával Mundi Roland lépett ki a bal oldalon és az ötös sarkáról, futtából kilőtte a rövid felsőt – 3-0. Az egri pontrúgások most nem jártak sikerrel. A legnagyobb helyzet öt perccel a vége előtt volt, de azt a lövést Tóth Zoltán szögletre tolta. Veresége ellenére továbbra is a 8. helyen áll a 9 pontos Eger.
A 7. fordulóban tovább folytatódott a döntetlen-dömping. Csak a Szeged és az egriek kárára a Szolnok bírt nyerni. A Nyíregyháza már hat döntetlennél tart. A Mezőkövesd nem bírt a Váccal, de a Balmazújváros is megszenvedte az orosháziak vendégjátékát. Szombaton 15 órától az éppen előttünk álló Újpest lesz a következő ellenfél, akiknél mivel nincs a héten NB I-es forduló, biztos lesz visszajátszó.

Ness Hungary NB II. Keleti-csoport, 7. forduló. 2011. október 1.
Szolnoki MÁV FC – Egri FC 3–0 (2-0)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 700 néző. V.: Veizer Roland (Demeter János, Galán Roland)
Szolnok: Tóth Z. – Papp Sz., Szeleczki, Mile, Balogh P. – Lengyel, Ulviczki (Urbán-Szabó 80.), Kis R. (Németh T. 87.), Mundi – Szepessy, Vári (Kalmár 62.). Vezetőedző: Romanek János
Eger: Sztankó – Balog Zs., Bíró (Pavićević 46.), Knakal, Debreceni – Katona, Hamouz – Olasz, Farkas Á., Bojtor (Hrisztov 46.) – Horváth Z. (Fürjes 59.). Vezetőedző: Simon Antal.
Gólszerző: Mile /1-0 – 11-esből/ (5.), Mile /2-0 – 11-esből/ (45.), Mundi /3-0/ (54.)
Sárga lap: Olasz (24.), Balog Zs. (38.), Knakal (45.), ill. Papp (84.)

Ness Hungary NB II. Keleti-csoport
7. forduló
Rákospalotai EAC – DVSC-DEAC 3-3
Szolnoki MÁV FC – Egri FC 3-0
Dunakanyar-Vác – Mezőkövesd-Zsóry SE 1-1
Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsabai Előre 1912 SE 2-2
Kazincbarcika SC – Restart-Ceglédi VSE 0-0
Szeged 2011 – Budapest Honvéd-MFA 3-0
Balmazújvárosi FC – Orosháza FC 2-2
Újpest FC II – Vecsési FC 1-1

Október 8., szombat, 15:00. Eger, Szentmarjay Tibor Városi Stadion
Egri FC (8.) – Újpest FC II. (7.)