Harangokról, harangöntőkről a várbarátoknak

Az egri harangöntőkről, harangokról tartott előadást a várbaráti kör felkérésére Bujdosné dr. Pap Györgyi. Az előadást Valuch István atyának szentelte a történész; ő volt az, aki megírta az egri és az egyházmegyei harangok történetét – a könyv csupán kéziratban van meg.

Egerben az 1700-as évek első felétől éltek harangöntők, 1859-ig tizennégyet említenek az iratok. A mesterség és a családok emlékét utcanév is őrzi Egerben – mondta előadásában Bujdosné dr. Pap Györgyi történész. Az egriek az egyházmegye határain túlra is öntöttek harangot. Az egri egyházmegye harangjait kutatta Valuch István, a Nagyboldogasszony templom plébánosa, könyvét még nem adták ki, kéziratban van meg.
Egerben már nem élnek harangöntők, a Bazilika 1944-ben hadi célokra elvitt nagyharangját 2001-ben pótolták, Passauban öntötték. Állítólag nem pénteken, pedig a passaui mester szerint harangot csak pénteken lehet önteni. Jelenleg Magyarországon egy, Európában öt, a világon harminc harangöntő dolgozik.
A várbarátok őszi előadássorozata október 5-én Cs. Varga István Kálnoky-előadásával folytatódik.