Negyedszerre is pataktakarítás

Ismét pataktakarítást szervez szeptember 24-ére, szombatra a börtön és a TV Eger. Ez már a negyedik olyan akció lesz, ahol a város civil szervezeteivel és önkéntesek segítségével megtisztítják az Eger patak medrét. Az eddigi három akció alkalmával összesen közel 17 tonna szemetet távolítottak el a patakból.

A Kaptárkő Egyesület 2009-ben kezdte vizsgálni az Eger patak élővilágát. Kiderült, hogy a város egyik ékessége számos védett és ritka állat- és növényfajnak is otthont ad. A vízhez kötődő rovarok lárvái, valamint különféle gyűrűs férgek, csigák, halak, békák és még számos, különleges és kevéssé ismert élőlény is megtalálható benne. Többek között ezért és természeti értékeink védelme miatt is fontos, hogy tiszta legyen a patak. Hiába a rendszeres takarítás és a szervezett akciók, a patakban sajnos szinte folyamatosan úszik a szemét. Szombaton immáron negyedszerre várják a civileket és a városlakókat pataktakarítási akcióra. Az első alkalommal 2010. májusában 6,5 tonna szemetet szedtek ki az önkéntesek a patakból, szeptemberben három és felet, a legutóbbi, idén májusában szervezett akció alkalmával pedig közel hét tonna hulladék került elő a patakból. Ennek ellenére a meder most sem szemétmentes, ezért is van szükség az újabb takarításra. Mint ahogy a korábbi akciók alkalmával, most szombaton is a Városgondozás Eger Kft. biztosítja a takarítás logisztikai hátterét. Az akcióhoz bárki csatlakozhat, a szervezők mindenkit szívesen látnak szeptember 24-én szombaton reggel 9 órától a Zenepavilonnál. A héten a Városgondozás elvégzi a patakmeder kaszálását, hogy a feltételek optimálisak legyenek a takarításhoz. Szemetes zsákot és gumikesztyűt a helyszínen biztosítanak a szervezők.