Jótékonysági koncert a Bazilikáért

Pitti Katalin Liszt-díjas opera-énekesnő, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze adott jótékonysági koncertet szombaton a Bazilikában. A felajánlott pénzadományokat az épület felújítására szánják.

Liszt Ferenc műveire épült annak a jótékonysági estnek a repertoárja, melyet Pitti Katalin opera-énekesnő adott szombat este a Bazilikában. A koncert Virágh András orgonaművész és a Bazilika Liturgikus Énekkara közreműködésével valósult meg. A művésznő örömmel tett eleget a felkérésnek, fontosnak tartja, hogy művészetével lelki támaszt, segítséget tudjon nyújtani.
Csizmadia István plébános szerint az épületben folyamatosan vannak felújítandó feladatok, de elsősorban a toronyórákat kellene helyrehozni, a Mária-kápolnát fűthetővé tenni. A felújításokhoz egyelőre 2 és fél millió forintra lenne szükség.
Dr. Bereczné dr. Huszár Éva szervező, a Kápolna Községért Közalapítvány elnöke elmondta: a jótékonysági koncert költségeit adományokból fedezték, és az est bevételével együtt 400.000 forint gyűlt össze. Továbbra is várják cégek, magánszemélyek felajánlásait akár személyesen, akár az alapítvány számlájára.
http://www.kapolna.hu/civil_szervezetek