VII. Manager Open – egri selejtező

A menedzserek országos tenisz bajnokságának selejtezősorozatát idén is az egri torna zárta. A csoportküzdelmek után a martfűi Sági István-Tanka Attila kettős lett a legjobb, megelőzve az egri Papp Mátyás- Pappné Illés Judit kettőst.

Eger harmadik éve része a versenysorozatnak. A kiírás szerint idén kilenc selejtezőből helyszínenként a legjobb négy páros juthatott volna a szeptember 17-i, budapesti döntőbe, de az augusztusi tornák közül négy elmaradt, ezért a szervezőknek menet közben kellett módosítani a döntő részvételi feltételein. Két kategória lesz. Bárki elindulhat a szombati, fővárosi döntőben, az is, aki valamelyik selejtezőben elindult és az is, aki egyiken sem vett részt.
Az egri helyszínen egy svéd-magyar résztvevőnek köszönhetően, aki Bogácsról jött át Egerbe, nemzetközi lett a verseny. A résztvevő nyolc párost két csoportra osztották. A csoportkör után a legjobb négy a felsőházban, a többiek pedig az 5-8. helyért az alsóházban újabb kört játszottak egymással. Az egri tornát a martfűi Sági István- Tanka Attila kettős nyerte az egri Papp Mátyás- Pappné Illés Judit páros előtt. A legjobb négy közé még egy-egy egri és ózdi kettős került.

Menedzserek 7. Országos Teniszbajnoksága
Egri selejtező, Invest Sportcentrum, Rákóczi u., 2011. szeptember 11.
Felsőház, 1-4. hely
1. Sági István – Tanka Attila (Martfű)
2. Papp Mátyás – Pappné Illés Judit
3. Trizna János – Nagy István
3. Kovács Attila – Veres Zoltán (Ózd)

Alsóház, 5-8. hely
5. Rácz József – Horváth Miklós
6. Makkai Zsolt – Szoboszlai Csaba
7. Szőke István – Varga Ottó
8. Fodorpataki László – Hopka Csaba

Döntő:
2011. szeptember 17. (szombat) Park Teniszklub (Budapest, XI., Bartók Béla út 63-65. (a Feneketlen tó mellett).
A regisztráció időpontja: 9.00 és 9.30 között, kezdés: 10.00 órakor.
A „Masters” verseny résztvevői a vidéki helyszíneken – lehetőség szerint – a legjobb négybe jutott párosok. A budapesti jelentkezők ebben az évben előverseny nélkül nevezhetnek.
A „Masters” első helyezett párja lesz a menedzserek 2011. évi magyarországi teniszbajnoka.
Ezen kívül – a hagyományoknak megfelelően – vigaszdíj és kiegészítő páros / női, vegyes kerül megrendezésre.