HKIK elnökségi ülés

Az észak-magyarországi régióban kutatással, fejlesztéssel foglalkozó szervezetek, személyek száma alacsonyabb, mint a magyarországi átlag és jóval elmarad az európai szinttől – hangzott el a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi ülésén. E mellett az Egyszerű állam programsorozat eredményéről is hallhattak a résztvevők.

Azért tárgyalta a kamara a régió innovációs stratégiáját, mert az a tapasztalat, hogy a kutatás-fejlesztés, az innováció a térségben visszaesett. A régióban kutatással-fejlesztéssel foglalkozó szervezetek, személyek száma jóval alacsonyabb, mint a magyarországi átlag és messze van az európai szinttől. Kevés a tudományos fokozatú ember, kevés az olyan vállalkozás, ami igazából versenyképes és újszerű termékeket tud gyártani. Ennek döntő oka a személyi háttérben keresendő.
A nemzetközi tapasztalatok szerint szükség van a régióban saját, önálló pénzügyi forrásra.
Hazánkban a pénzügyi támogatások – döntően a pályázati források – alapvetően Budapest és környékére koncentrálódnak. A régió még jobban leszakad a középső agglomerációhoz képest. Ezt kell meggátolni, ebben segíthet az innováció. A térségben van néhány nagy vállalkozás, amelyek jelentős világpiaci erőnek számítanak. Itt – kevés kivételtől eltekintve – zömében gyártás folyik, a termékfejlesztés nyugaton valósul meg.
A kormány által meghirdetett Egyszerű állam programmal kapcsolatban számtalan további praktikus megoldás fogalmazódott meg, amire vélhetően a kormány fogékony lesz – hangzott el a kamara elnökségi ülésén.