Megújult a faluház

Több mint 46 millió forintból újították föl az egerszalóki faluházat. Az épület több funkciót lát el, számos szolgáltatást biztosít a település lakóinak.

Az egerszalóki önkormányzat 2010-ben pályázott a támogatásra, ahogy a pályázatban szerepel, Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítására. Közel 40 millió forintot sikerült nyerni uniós forrásból, ezt egészítette ki 46 millióra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozása.
A fejlesztés során teljesen kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, kívül-belül felújították a falakat, a fűtési- és a vízhálózatot, akadálymentesítették az épületet.
Ezek mellett jutott keret bútorok, informatikai eszközök vásárlására, színpad építésére.
A faluház eddig is meghatározó szerepet töltött be Egerszalók életében, ezentúl ez még inkább így lesz, kulturális programoknak ad helyet, itt van a könyvtár és információs pontként is működik.
A faluház átadásán a helyi hagyományőrző együttesek és egri művészek adtak műsort.