Zenével, lélektől-lélekig

Jótékonysági koncertet ad Pitti Katalin Liszt-díjas operaénekes az egri Bazilikában szeptember 17-én, szombaton este nyolc órától. A rendezvényen összegyűlt adományokkal az épület rekonstrukcióját szeretnék támogatni.

Jótékonysági koncertet ad városunkban Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze. A rendezvény Virágh András Liszt-díjas orgonaművész, valamint a Bazilika Liturgikus Énekkarának közreműködésével valósul meg.
A koncert repertoárjában főként Liszt Ferenc ismert művei jelennek meg, de fölcsendülnek más zeneszerzők alkotásai is. Az ingyenes rendezvényen a Bazilika épületének rekonstrukciójára várják a tetszőleges összegű pénzadományokat.
A szeptember 17-ei dátum kötődik városunk történelméhez is, ugyanis Mindszenty József ezen a napon mondott beszédet a vallásszabadság mellett a Bazilika épülete előtt.