Az állam veszi át az iskolákat

Irányítási és finanszírozási változtatásokra készül a kormány az oktatás területén. Állami kézbe kerülnek az általános- és középiskolák, a feladatot a jövőben nem az önkormányzatok látják el – tájékoztatta a megyei oktatási intézmények igazgatóit Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja a Pedagógiai Intézmény tanévkezdő tanácskozásán.

Az új tanév alapvető változások hoz, az állam végre világosan felvállalja azokat a feladatokat, amelyek eredendően is a hatáskörébe tartoztak. Így az oktatási intézmények működésének, igazgatásának és fenntartásának költségeit is az államnak kell viselnie – fogalmazott Horváth László kormánymegbízott azon a tanévnyitó tanácskozáson, melyet az általános- és középiskolák vezetői számára szerveztek.
Kiemelte: nem büntető, hanem segítő közoktatási irányításra van szükség, mely minél kevesebb bürokratikus terhet ró az iskolákra.
Horváth László hozzátette: a tanügyi igazgatást megyei keretek között kell ellátni, ebből a célból hozták létre a Heves Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályát. A jelenlegi átmeneti időszak: most áll fel a főosztály, folyamatosan érkeznek új munkatársak.