Labdarúgó NB II: Orosháza FC – Egri FC 3-0

A labdarúgó NB II-ben vereséggel mutatkozott be az Egri FC együttese. Az első fordulóban Orosházán vendégeskedtek az egriek, ahol 0-0-ás félidő után 3-0-ra kaptak ki a hazaiaktól.

Az egriek utoljára a 2001-2002-es szezonban szerepeltek a honi bajnokság második vonalában. Tíz év elteltével most újra itt játszanak, az NB II Keleti-csoportban. Az első fordulóban a tavaly 15. Orosháza fogadta az egrieket. Simon Antal vezetőedző csapatában, a kezdőben csak Romhányi maradt a tavalyi NB III-as bajnokcsapatból, a többiek mind friss igazolások.
Kevés helyzet jellemezte a mérkőzést, az első félidőben egy-egy komolyabb próbálkozás volt mindkét oldalon. Fordulás után az 58. percben Végh Ariel tört be az egri 16-oson belülre, ahol átesett Farkas Ádám lábán – büntetőt kaptak a hazaiak. Kerepeczki állt a labda mögé, amit hanyag eleganciával juttatott az egri kapuba – 1-0 a házigazda Orosházának. Úgy látszik, rögzített állásból jól megy a hazaiaknak, mert a 75. percben, Petneházi szabadrúgására a hátvéd Futaki jó ütemben érkezett és négy egri védő között befejelte a második orosházi gólt. Mindkét oldal igyekezett cserékkel frissíteni csapatát, ami a hazaiaknak sikerült jobban. Hét perccel a vége előtt a csereként beállt Buza Barnabást ugratták ki a jobb oldalon. Betört a 16-oson belülre és a beadást váró Sztankó mellett belőtte az Orosháza harmadik gólját.
Sajnos, ezen az első meccsen – érthető módon – nem sokat mutatott az Eger, de a többi csapathoz képest egy hónap lemaradásuk van. Ezt kell még pótolniuk és akkor majd jönnek a győzelmek is.
Legközelebb, szombaton, 17:30-tól az első fordulóban a Vecsést 1-0-ra legyőző Békéscsabát fogadják a Városi Stadionban.

Ness Hungary NB II. Keleti-csoport, 1. forduló. 2011. augusztus 20.
Orosháza FC – Egri FC 3-0 (0-0)
Orosháza, Mátrai Sándor Stadion, 250 néző. V.: Lovas László (ifj. Kormányos Gábor, Szvetnyik Bence).
OFC: Bordás 6 – Szűcs D. 5, Szabó N. 6, Futaki 6, Szabó A. 5 – Ács 6, Petneházi 6 (Juhász N. -, 79.), Kerepeczki (6), Végh 5 (Buza -, 68.) – Randelović 6 (Tóth D. -, 85.), Szabó T. 6. Edző: Major László.
Eger: Sztankó 6 – Balog 5, Benke 5, Bíró 5, Sallai 5 – Fürjes 5, Katona 5 (Olasz -, 78.), Romhányi 6, Farkas Á. 5, Bojtor 5 (Kálmán -, 73.) – Horváth Z. 5. Edző: Simon Antal.
Gólszerzők: Kerepeczki (58. – 11-esből), Futaki (75.), Buza (83.).
Sárga lap: Petneházi (15.), Szabó A. (62.), Szabó T. (73.), Buza (83.), Juhász N. (90.)
Szögletarány: 9, ill. 6.

Ness Hungary NB II. Keleti-csoport
1. forduló:
Orosháza FC – Egri FC 3–0
Dunakanyar-Vác – Kazincbarcika SC 2-3
Nyíregyháza Spartacus – Restart-Cegléd 0-3
Mezőkövesd-Zsóry – DVSC-DEAC 1-0
Békéscsaba 1912 Előre – Vecsési FC 1-0
Balmazújváros – Budapest Honvéd II. 1-0
Szolnoki MÁV – Szeged 2011 2-1
REAC – Újpest FC II. 3-1

Augusztus 27., szombat, 17:30. Eger
Egri FC – Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE