Szennyvízberuházás a Tarna-mentén

Hat település tízezer lakóját érinti a Tarna-menti szennyvízberuházás. Balázs Zoltán, a társulás elnöke bejelentette: lezárult a több mint ötmilliárdos projekt adminisztratív szakasza, egyre közelebb kerülnek a kivitelezéshez. Herman István, a térség országgyűlési képviselője szerint nem csak az lényeges, hogy a hat településen javulnak az életkörülmények, hanem a munkahelyteremtés és a környezet megóvása is fontos cél.

Kiválasztották a projektmenedzsment-, a jogi-, a könyvelő-, a mérnök- és a PR-irodákat, most azt szavazta meg a tanács, hogy meghirdethető az építési tender. Balázs Zoltán, a Káli Önkormányzati Társulás vezetője úgy fogalmazott: ezzel befejeződött a projekt adminisztratív szakasza, a háttérmunka, indulhat a beruházás.
A sajtótájékoztatót a szőlőhegyen tartották, innen ugyanis jól látszik mind a hat érintett település Feldebrőtől Kálig.
Erről az együttműködésről Herman István, a térség országgyűlési képviselője az mondta: új közigazgatási körzethatár is alakul a beruházással. A lakosság életkörülményei javulnak majd, emellett munkahelyeket is teremtenek.
A kivitelező kiválasztása után indulhat a munka, az építésre másfél év van.
A hat településen 70 kilométer hosszú főcsatorna, 30 kilométernyi leágazás és egy tisztítómű épül. A több mint ötmilliárd forintba kerülő beruházást költségeit 85%-ban az unió és a magyar állam állja.