Javul a gazdasági helyzet

Az előirányzathoz, illetve az országos átlaghoz képest nagyobb helyi adóbevételt könyvelhet el az önkormányzat az első félévben, ami azt mutatja, hogy a vállalkozások bevételei is nőttek. Elsősorban az iparűzési és az idegenforgalmi adóbefizetések növekedtek.

A helyi adóbevételek 66 százalékát teszik ki az önkormányzat saját bevételeinek, azon belül 70 százalék iparűzési adóból folyik be.
Az előirányzathoz képest kedvezőbben alakult az első félév helyi adóbevétel, az épületek, telkek, gépjárművek után befizetett összeg a tervezetthez képest meghaladja az 50 százalékot. A nagyobb vállalkozások teljesítménye javult, ezzel együtt az önkormányzat is több bevételt tudhat a magénak az év első hat hónapjában. A városban eltöltött vendégéjszakák száma több mint 10 ezer nappal nőtt, így több pénz folyt be idegenforgalmi adóból.
A tervezett 3 milliárd 527 millió forint adóbevételből 1 milliárd 575 millió már teljesült.
A kisvállalkozások ugyan nagy réteget jelentenek, de összességében kisebb szerepet játszanak az adóbevétel tekintetében mint a nagy cégek.