Az idősebbekért

A Heves Megyei Vállalkozói Központ vezetésével indult nemzetközi projekt, amelynek az a célja, hogy felhasználja az 55-64 éves korosztály szakmai tapasztalatait, egyben segítse őket a munkaerőpiacon. A programban részt vesz egy olasz, egy spanyol, illetve egy lengyel régió, amelyek képviselői először Egerben találkoztak.

Az 55 és 64 éves kor közöttieknek mindössze egyharmada dolgozik, a részmunkaidős foglalkoztatás, az idősebbek képzése, oktatása szinte egyáltalán nem működik, így számukra csaknem kizárólag a korai nyugdíjaztatás jelenti a megoldást, amit sok esetben maga az állam is ösztönöz.
A projekt megpróbálja megfordítani ezt a helyzetet, hozzájárulva az aktív időskor megteremtéséhez.
Ennek érdekében egy közösségi weboldalt hoznak létre, amely egyfajta adatbázisként működik majd, növelve a korosztály lehetőségeit a munkaerőpiacon, segítve képzésüket, illetve szabadidejük eltöltését.
A projekt közel 35 millió forintos támogatást nyert el az Európai Regionális Fejlesztési Alapból.