Megkezdődött a Végvári Vigasságok

Gyerekeknek, családoknak szólt a Végvári Vigasságok első napja. A 16. egri történelmi fesztivál vasárnap estig tart.

A családokat várták az első napon. A gyerekek küzdhettek a vitézzel, és részt vehettek vitézi próbán, ha több feladatot teljesítettek, megkaphatták az egri vár vitéze címet.
A harcos, küzdős, fegyveres programokat a Vitézlő Oskola tagjai vezették.
Csoport indult a Gárdonyi-házba interaktív tárlatvezetésre, újdonságként régi filmeket mutatnak be a Dobó-bástyában. A fesztivál második napján a nándorfehérvári diadalra emlékeznek, hétvégén a haditornáé lesz a főszerep. Azok a haditornacsoportok lépnek majd fel, amelyek tavaly arany, ezüst és bronz minősítést szereztek a Civil Csillagok fesztiválon.

VÉGVÁRI VIGASSÁGOK TÖRTÉNELMI FESZTIVÁL AZ EGRI VÁRBAN
2011. július 21-24.

A Végvári Vigasságok történelmi fesztivál az Egri Várban 2011. július 21-24-e között kerül megrendezésre, a vár történelmi hagyományaink és meghatározó korszakainak felelevenítése céljából. A fesztivált a Heves Megyei Múzeumi Szervezet Dobó István Vármúzeuma rendezi meg, immár 16. éve.

Program

2011. július 21. csütörtök
„Magunkra öltjük a középkort” – Családi programok
10 órától 12 óráig Vitézi próba gyerekeknek. Jelentkezés a múzeumi sátornál. Helyszín: a Gótikus Palota előtti tér
10 órától 13 óráig „Küzdelem a vitézzel” – Dárdavetés, csatacsillagdobó verseny a látogatók és a hagyományőrzők között. Helyszín: a színpad mellett

10.30 Tárlatvezetés és titkosírás a Gárdonyi házban. Vezető: Szalainé Király Júlia irodalomtörténész
12.00 Régi idők mozija: SZAFFI. Filmvetítés a Dobó-bástya rendezvénytermében
14 órától 16 óráig Vitézi próba gyerekeknek. Jelentkezés a múzeumi sátornál. Helyszín: a Gótikus Palota előtti tér
20 és 21 órától Fáklyával a kazamatában! Fáklyás vezetés a vár föld alatti erődrendszerében. Gyülekező: a vár főbejáratánál 19.45-től 20.00-ig, 20.45-től 21.00-ig. Jegyváltás a helyszínen. (Jegyár: Felnőtt: 1.500 Ft/fő, kedvezményes 750 Ft/fő)

2011. július 22. péntek
10 órától 12 óráig Vitézi próba gyerekeknek. Jelentkezés a múzeumi sátornál. Helyszín: a Gótikus Palota előtti tér
10 órától 13 óráig „Küzdelem a vitézzel” – Dárdavetés, csatacsillagdobó verseny a látogatók és a hagyományőrzők között. Helyszín: a színpad mellett

10.30 Babszem Jankó Gyermekszínház: Együgyü Misó – zenés, tréfás játék. Helyszín: a színpad
10.45 Tárlatvezetés a „Vitézlő nagy szépség” című fegyverkiállításban. Aki kérdez: a látogató, aki válaszol: Kovács József Dénes történész, a kiállítás kurátora. Jelentkezni a múzeumi sátornál lehet. Helyszín: Dobó-bástya
11.00 Faatimah Keleti Mozdulatstúdió hastáncbemutatója a színpadon
12.00 Ágyúlövés a Nándorfehérvári diadal emlékére
12.10 Egri Vitézlő Oskola fegyverbemutatója az Ispotály pince feletti területen
12.30 Régi idők mozija: A TÖRÖKFEJES KOPJA. Filmvetítés a Dobó-bástya rendezvénytermében
14 órától 16 óráig Vitézi próba gyerekeknek. Jelentkezés a múzeumi sátornál. Helyszín: a Gótikus Palota előtti tér
15.00 Tárlatvezetés a „Vitézlő nagy szépség” című fegyverkiállításban. Aki kérdez: a látogató, aki válaszol: Kovács József Dénes történész, a kiállítás kurátora. Jelentkezni a múzeumi sátornál lehet. Helyszín: Dobó-bástya

NAPLEMENTE AZ EGRI VÁRBAN
Programok a Nándorfehérvári diadal emlékére

17.00 A Pavane zászlóforgatók nézőcsalogató műsora a Dobó téren
17.30 A VAN zenekar világzenei koncertje
18.30 Felvonulás Eger belvárosán keresztül az Egri Vitézlő Oskola vezetésével
A felvonulás után az Egri Várban ágyúlövés és zászlófelvonás a nándorfehérvári hősök emlékére. 19.00 A nándorfehérvári diadal – Berecz Mátyás történész előadása a színpadon
19.30 Koncert és táncház a Bordó Sárkány Régizene Renddel a Gótikus Palota előtti téren
20.30 Gyönyörködés a naplementében 
21.00 A Lobbanáspont Művészeti Egyesület tüzes produkciója
A belépés ezen a napon 17.30 órától ingyenes!
20 és 21 órától Fáklyával a kazamatában! Fáklyás vezetés a vár föld alatti erődrendszerében Gyülekező: a vár főbejáratánál 19.45-től 20.00-ig, 20.45-től 21.00-ig. Jegyváltás a helyszínen. (Jegyár: Felnőtt: 1.500 Ft/fő, kedvezményes 750 Ft/fő)
Kísérő programok 10 órától 17 óráig: 5. Toborzó és Érdekvédelmi Iroda fegyverbemutatója, repülőgép szimulátora.

2011. július 23. szombat
2 nap – 200 év . A Civil Csillagok minősített haditorna csapatok találkozója
10.00 Szereplők felvonulása a várba. Indulás a Művészetek Házától. Útvonal: Széchenyi utca – Eszterházy tér – Bajcsy Zsilinszky u. – Dobó tér – Dobó utca – Vár
10.00-17.00 Bástyamászóverseny – megtekinthető a Dobó utca felől.
10.20 Köszöntő, műsorismertetés
10.30 Fresco Bello zászlóforgatók műsora a Gótikus Palota előtti téren
11.00 Eger vára – A Hungarikon Gyűjtemény legújabb darabjának átadása. 
Madarassy István szobrát leleplezi Dr. Habis László, Eger MJV polgármestere. Helyszín: Dobó-bástya rendezvényterme
11.00 Az elrabolt menyasszony – Az Ezüst minősítésű Szent László Vitézeinek bemutatója a Gótikus Palota előtti téren
11.30 Magyar történelmi tájegységek néptánccsoportjainak XIV. fesztiválján résztvevő csoportok bemutatkozása a színpadon
12.30-13.30 A Musica Aulica Régizene Együttes sétáló koncertje a kazamatában
13.00 – 16.00 Történelmi játszóház Szent László Vitézeivel a színpad mellett
13.30 „Így éltek, így éljük…” – ruházat, fegyverzet, életmód a 14-15.században. Az Arany minősítésű Alba Societas Hagyományőrző Egyesület bemutatója. Helyszín: az Ispotály pince feletti terület
14.30 A kelet varázsa – az Ayarti Hastánccsoport bemutatója a színpadon
15.00 Szent Sebestyén Számszeríjász Társulat bemutatója a Romkertben
15.40 Egri históriának summája- Lázár Attila bábjátéka a színpadon
16.30 A két kapitány – az Arany minősítésű Egri Vitézlő Oskola bemutatója a Gótikus Palota előtti téren
17.15 Dobó Apródjai – Zoknicsata az Északi falszorosban
17.20 „Így éltek, így éljük…” – ruházat, fegyverzet, életmód a 14-15.században. Az Arany minősítésű Alba Societas Hagyományőrző Egyesület bemutatója. Helyszín: az Ispotály pince feletti terület
17.30 Törzsi táncok az Ayarti Hastánccsoport előadásában a színpadon
18.00 Szent Sebestyén Számszeríjász Társulat bemutatója a Romkertben
20 és 21 órától Fáklyával a kazamatában! Fáklyás vezetés a vár föld alatti erődrendszerében
Gyülekező: a vár főbejáratánál 19.45-től 20.00-ig, 20.45-től 21.00-ig. Jegyváltás a helyszínen. (Jegyár: Felnőtt: 1.500 Ft/fő, kedvezményes 750 Ft/fő) 21.00 A Tenkes kapitánya – Az Agria Nyári Játékok előadása
Kísérő programok: 5. Toborzó és Érdekvédelmi Iroda fegyverbemutatója, repülőgép szimulátora, az Alba Societas Hagyományőrző Egyesülettörténelmi életképe.

2011. július 24. vasárnap
10.00 Szereplők felvonulása a várba. Indulás a Művészetek Házától. Útvonal: Széchenyi utca – Eszterházy tér – Bajcsy Zsilinszky u. – Dobó tér – Dobó utca – Vár
10.00-15.00 Bástyamászóverseny – megtekinthető a Dobó utca felől.
10.30 Az Arany minősítésű Mare Temporis Történelmi Hagyományokért Alapítvány: Korok bajnokai Helyszín: Gótikus Palota udvara
11.10 Faatimah Keleti Mozdulatstúdió hastáncbemutatója a színpadon
11.40 Az Arany minősítésű Mathias Rex Történelmi Hagyományőrző Egyesület vívóbemutatója a Gótikus Palota előtti téren
12.20 „Így éltek, így éljük…” – ruházat, fegyverzet, életmód a 14-15.században. Az Arany minősítésű Alba Societas Hagyományőrző Egyesület bemutatója. Helyszín: az Ispotály pince feletti terület
12.30 A hastánc élettani hatásai – előadás és hastánctanítás a Dobó-bástya rendezvénytermében
13.20 Régi idők mozija: EGRI CSILLAGOK. Filmvetítés a Dobó-bástya rendezvénytermében
14.00 Írisz Hastánccsoport előadása a színpadon
14.30 Az ember három betegsége – vásári komédia. Játszák: Jakó Bea, Kalló Zsolt és Horváth Ferenc a csorgókútnál
15.00 A hastánc kellékei – ruhabemutató a színpadon
15.30 Az Arany minősítésű Mare Temporis Történelmi Hagyományokért Alapítvány: Csalfa asszony – történelmi játék a színpadon
16.00 „Így éltek, így éljük…” – ruházat, fegyverzet, életmód a 14-15.században. Az Arany minősítésű Alba Societas Hagyományőrző Egyesület bemutatója. Helyszín: az Ispotály pince feletti terület
Kísérő program: az Alba Societas Hagyományőrző Egyesület történelmi életképe.