Kirakatverseny – eredményhirdetés

Kihirdették a kirakatverseny eredményeit. A zsűri megosztott első díját kapta a Persolo és a Gonzo Store, a közönség pedig a Líra Könyvesbolt és az Exkluzív női divat kirakatára szavazott. Az egrihez hasonló versenyt rendeztek Pécsett és Szegeden is, a két jóval nagyobb városban is nagyjából annyi üzlet nevezett, mint a hevesi megyeszékhelyen.

A Középkori Piactéren adták át a kirakatverseny győzteseinek a díjakat. A Kereskedők Eger Belvárosáért Egyesület felhívására idén 34 üzlet nevezett a versenyre. Olyan kirakatokat kellett készíteni, amely a múlt és a jelen kapcsolatát jeleníti meg, bemutatja Egert régen és ma.
A belvárosi kereskedők, vendéglátók ezzel a versennyel is szeretnének hozzájárulni a nyári programokhoz, de az egyik legfontosabb szempontjuk, hogy minél több embert visszacsábítsanak a belvárosba. Ez az egyik célja a városnak is, az önkormányzat három éve támogatja a versenyt. Habis László polgármester azt mondja: közös érdek a vonzó belváros, és az, hogy turisztikai – kereskedelmi központtá váljon a Dobó tér és tágabb környezete.
Idén a Per Solóé és a Gonzo Store-é lett a zsűri szerint a legszebb kirakat. Közönségdíjas a
Líra könyvesbolt és az Exkluzív női divat kirakata. A nyolcszáz szavazó közül kisorsolták azt, aki egy wellness hétvégét tölthet el Mátraszentimrén. A díjátadón elhangzott: hasonló versenyt rendeztek Szegeden és Pécsett is –a két jóval nagyobb városban ugyanannyian neveztek, mint Egerben.